Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

hasonlít az artikulálatlan makogáshoz. A bizonytalanság óráról órára közelebb szorít bennünket a falhoz. Fapadokon ülünk, zavaros, szürke szemmel bámuljuk az utcaforgatagot. Még egyszer elbandukolunk az Óvárosi térre. — Vegyenek cigarettát. Kíváncsi gyerekek fonnak körénk gyűrűt. Forgács marékszámra szórja zsebéből a dohányport. Galambok repülnek a lábunkhoz, bele-belecsípnek a szóradékba, majd szétrebbennek. Nem madárnak való eledel ez. A zenész, kis szüneteket hagyva, állandóan köhécsel. — Enni, enni adjatok — mondja a gyerekeknek. Kezükbe nyom egy marék cigarettát. Azok nem értik. Elismétli, kézzel-lábbal magyarázza, hogy éhes. Nevetnek esetlen mozdulatain. Bohócok vagyunk Husz János szobrának tövében. Figurák, pondrók, utcaszemetek. Jó volna letérdelni Husz János lába elé. — Vegyenek cigarettát! Szóljanak hozzánk! Fáradozásunk, éhezésünk hiábavaló áldozat. Rajtunk nem segít, másokat nem érdekel. Férgek kínos vonaglása ez az életért. — Szóljanak hozzánk!... Egykedvűen zsong köröttünk a város. Egy petyhüdt arcú ember ólálkodik mellettünk bizonyos idő óta. Forgács gyanakodva kapdossa feléje a szemét. Ebben a nagy forgatagban ő is olyan, mint a vak. Karaihoz lép az idegen. Halkan magyaráz neki valamit, hívja, hogy menjen vele. A futballista nem is érti, tanácstalan is. Mégis enged az unszolásnak. Egy darabig követjük őket, majd eltűnnek egy boltíves kapu mögött. Állunk, és számoljuk a perceket. A zenész a szobor talapzatához görnyed. Mozog a szája, és tekintete az utca kövén kúszik. Lehet, hogy a kőkockákat számolja. Oldalról nézve beteg eb. Forgács idegesen sétálva rágja a cigarettát. Három méterről árad belőle a dohányszag. Ha kialszik a füstölője, megállít valakit, és tüzet kér. Gyufája nincs. Ötöt ver felettünk a toronyóra. Nagy tömeg gyűl a temp130