Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

Társaságában erejét veszti a gonoszság. Bencsik szerint született hittérítő. Az ingerültség észrevétlenül szívódik közénk. Rendszerint Bencsik szavaival kezdődik, amikor a halak élettanát és szokásait kezdi magyarázni. Talpával simára tapossa a homokot, és rajzol. Rajzol és magyaráz. Apró fűzfa bottal meghúzza az izmos haltestek körvonalait. Három évvel ezelőtt megfigyelte a villámkárász fogásának egy ősi módját. Azóta folyton ezzel van tele a feje. Bencsik szerelmes lett a villámkárászba. Azt állítja, hogy a mi vidékünkön ez a legszebb hal. És mondja, szájcsücsörítve magyarázza. Nem is magyarázat ez, hanem előadás. Előadás idegesítően hosszú szünetekkel. Bencsiket saját hangja megnyugtatja és higgadttá teszi. Számára a beszéd élvezet. És a nyugalma! Hanyatt fekve nézem a csillagokat, de fel kell ülnöm, ha elakad a szó. Seres eleinte csak pislog nagyokat, aztán óvatlanul odább húzódik, ki a tűz fényköréből. — Ezernyolcszázkilencvenkétzer hallottam — mondja félhangosan. Bencsik erőtlen szemrebbenéssel veszi tudomásul az ellenvetést. Mindig így tesz, ha beszéd közben megzavarják. Megrebben a szeme. Ha tovább folyik a halak meséje, Seres egyre hangosabban nótázni kezd. Kíváncsian figyelem türelmük mérkőzését. Ki bírja tovább? A kikényszerített nótázó hangulat vagy a beszélni vágyó konokság? Csónakkal végigjárom a fűzfagallyra kötött fenékhorgokat. Semmi! Távolabbról már egy órája reszket az ének. Innen meg a beszéd monotonsága zsong szüntelenül. Aztán: loccs. Seres leöntötte a tüzet. Ez pedig úgy hat a beszélőre, mintha megvakították volna. Tanácstalan, néma csend ül közénk. Ha ezzel nem sikerült megállítani az egyhangú szóáradatot, még az éjszaka tovább kell mennünk. Bencsik nagyszerű vándorlótárs, csak nem szabad engedni, hogy megmelegedjen alatta a föld. A héten már háromszor változtattunk tanyázóhelyet. Tegnap este ismét összekaptunk, felszedtük a sátrat, és hazagyalogoltunk. 10