Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld
Agnus Dei
Ebédszünetben Styevó átszaladt Drechslerékhez, és onnan újabb híreket hozott. Azt a lányt a vőlegénye kísérte haza a moziból. Az egyik támadó kést rántott, és megfenyegette, hogy egy kicsit megpiszkálja, ha el nem kotródik. A fiúnak inába szállt a bátorsága, és megfutott. — Piszok alak! — dühöngött Novák. — Körme szakadtáig védenie kellett volna a menyasszonyát, ha csakugyan a menyasszonya. Valamennyien egyetértettünk: bizony hitvány alak lehet, hogy nem állt a sarkára. A várárok túloldalán, néhány száz lépésre a támadás színhelyétől új negyed épült a szántók tőszomszédságában, régi tanyák, béresházak mellett. Segítséget hozhatott volna onnan, ha már félelmében kereket oldott. Kiderült az is, hogy a feljelentést az ismeretlen támadók ellen nem a szégyenbe hozott és a botránytól félő lány, hanem ő tette meg. — Védi magát a ficsúr — köpött nagyot a padlóra pán Jaromír —, nehogy esetleg nyakába varrják az apasági keresetet. Fején találta a szöget: az erőszakoskodásnak következményei is lehetnek. Olyan kábultan hallgattam a híreket, mintha horogütéssel leterítettek volna. Szerencsémre abban a fejvesztett kapkodásban nem tűnt fel, milyen kutyául vagyok. Egyedül Styevó vette észre, hogy kékülök-zöldülök, mintha Málek helyett én kaptam volna pofonokat. — Mi bajod, fiú? — ragadott üstökön. — Nem rajtad verték el a port. Majd kitört belőlem, hogy néhány pofont én is megérdemelnék. Nem vagyok különb a bilincsbe vert Zolónál. Kedden hívott, hogy tartsak velük egy kis esti cserkészésre. A városfal árkának bokrai közt, a Tetvesligetben szerelmespárokra vadásznak. A sötétben meglesik őket, odakúsznak a közelükbe, és rájuk kattantják zseblámpájuk fényét. Csudamód muris, ahogy szétrebbennek és megugranak. De az a keddi „muri" nem volt ártatlan. Ha Málek Zo79