Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

lett, azt a hercegségek maguk állíthatták ki; játék volt, fiatal fegyverforgatók gyönyörűsége. Alboin Pavia élére legderekabb fiatal hercegét, Zabant állította, és a szétszéledő katonanéppel maga is megindult pihenni Veronába. Néhány főnemese és testőrsége kísérte. Verona felvirágozva, ünnepi díszben fogadta. A kapu előtt Rozamunda várta hölgyeivel. A tél szenvedése sápadtságot hagyott a királyné arcán, s kevély önérzet áradt róla, de amikor Alboin leugrott lováról és hozzásietett, hogy köszöntse, elvesztette gőgjét, és zokogó gyenge nő lett; úgy hullott, úgy omlott sírva Alboin ölelő karjai közé. A falak elé tóduló nép elragadtatott ujjongásban tört ki; tomboló ünneplés közt vonultak a palotába. Rozamunda kissé kendőzött arca kipirult. Mondhatatlan boldogságában megeredtek a könnyei, minden eltökéltsége semmivé lett — gyenge asszony csak, nem tarthatja meg gőgjét, és nem zárkózhat el Alboin elől: mégiscsak hozzá tért vissza, az ő karjai közt fog pihenni! Pézsmaillat áradt a hajából és köntöséből, szinte egészen aranyba öltözve tündökletes volt palástjában és finom ékszereiben, csak csupasz karjának és nyakának fehérsége világított csábító szépséggel. — Gyönyörű vagy! — nevetett rá Alboin, és olyan erősen fogta a karját, hogy testén varázslatos, lankadt kéj áradt el. A palotában ünnepi ebédhez ültek. Alboin elégedetten tekintett végig a csillogó kelyhekkel, aranytálakkal telerakott virágdíszes asztalokon. El kellett ismernie, Rozamunda fejedelmi nő, fényes ünneppé tudta avatni a diadalmas hazatérést. Mialatt az étekhordók letették az asztalokra az első sültes tálakat, hárfások halk dobkísérettel táncos ütemű dalokat játszottak. Csak később, ahogy nagy falat húsokkal első éhségüket elcsitították, és ínyt ingerlő fűszeres levest merítettek a tányérokba, lépett emelvényére a bárd, hogy rázendítsen Alboint dicsőítő énekére. Harsogó nevetések, víg kurjantások és tréfák közt ettek, ,463