Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

— Esztendőt mondj! — Legyen száz! — Kevés! — Furcsa vagy, testvér. Álljak jót az unokám unokája tetteiért? Nevetnék, ha nem te mondanád! — Fogadd kétszáz esztendőre a magad és nemzetséged nevében. Amit a véred megpecsétel, azt minden örökösöd tiszteletben fogja tartani. Bajan parányit pislogott. Különös ember ez a longobárd. Milyen biztosnak véli a vérpecsétet. Nem álmodik hitszegést. Árnyéka sincs benne a kételynek, hogy jöhet idő, amikor nem az ő ágyékából fakadt kán parancsol az avaroknak. Olyan forgandó a szerencse! Valahol a homályban talán már feni a kését valamely ellenfele, akiről azt véli, hogy halálig felesküdött híve. Hahaha! Esze ágában sincs kiragadni ezt az embert a hiszékenységéből. Bánja is ő, ha akár kétszáz esztendőre kíván szerződni vele. Egyedül az a fontos, hogy híven állja szavát, amíg lélek van benne. A többire nincs gondja. — Legyen úgy, ahogy akarod! Klef fogta fel serlegbe a vérüket, és egy kortyot ittak ketten: Alboin és Bajan. 7 Október havában Alboin újra Mogentianaeban volt. Oda várta főembereit. A hercegek sorra jöttek, és beszámoltak a készülődésről. Huszonötezerre becsülték a kardforgatók számát. Ez négyannyi népet jelentett. Nagy gond lesz a százezernyi népség gyors megmozgatása. Asszonynak és gyereknek a foglaló sereg nyomában a helye, hogy rögtön gyökeret verhessenek a meghódított földön. Úgy döntöttek, hogy április havában a Muraközben gyűlnek essze. Onnan rajzanak ki egyszerre. Celeján át Aquileja felé vezet az első roham. ,403