Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

fit egyre lázasabbá teszi terve. A tavasszal meginduló hadjáratról beszél embereivel, és távolba merülő szemében különös, idegen fényesség izzik. Szótlan elkomorodással hallgatta vitáit, parázs férfibeszédét, amelyből ő és egész élete mintha kiesett volna. Alboin ott járt a közelében, a nap minden órájában láthatta, érezte leheletét, mégis szorult a szíve, hogy elhagyatott. Nem tudta követni lázas tervezgetéseiben; idegen és ismeretlen veszedelmet neszelt. Este a szabadban táboroztak. Némán, fázós lélekkel kuporgott a tűz körül, és mikor a férfi odajött hozzá, sírva vetette magát karjába. — Mi bajod, Rozamunda? Alboin megölelte, és szomjasan csókolta. Karjai közt Rozamunda hirtelen megenyhült, a férfi tenyerének, egész testének melege megnyugtatóan áradt rá. — Milyen szép lehet ilyenkor odalent a Pó síksága ... A hegyek alatt, úgy mondta Dagiszteusz, csodásak a tavak. Szebbek a Balatonnál is... — hallotta suttogását. Megdermedt, és el akarta lökni magától. Irtózott tőle e pillanatban. Még most sem tud osztatlanul az övé lenni! A karjában tartja, érzi a szíve dobbanását és testének lángját, mégis másra gondol. Meggyűlölte a terveit, amelyek ilyen boldogító pillanatokban is elvonják tőle. Minden gondolata lázadozott, hogy csak egy darabja legyen életének. Kivonta magát ölelő karjából, és ekkor valami váratlan történt. A szíve verése kihagyott, és elragadtatott kis sikolyban tört ki. ökle puhán kinyílott, s a keze felfutott Alboin nyakára. Szép, erős fejét odavonta ölére. — Hallgasd! ... Mozdul... él! — tört ki ujjongva. Alboin odaszorította kebléhez a fejét, hallgatta asszonya szívének boldog dobbanásait, és messze néző szeme csillogott. — Az övé lesz Itália! A mi fiunké! Olyan királyságot hódítok neki, mint Attiláé, a nagy hun királyé volt! Rozamunda már rajongva hallgatta. Nem bánta többé, hogy minden gondolata összenőtt álmával, földfoglaló terveivel. Hiszen álmaiban ott vannak ők ketten, ő és a gyer,397