Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

— Rozamunda sohase lássa. A győzelmem jele ... ám mégiscsak az apja koponyája ... — mondta Alboin komoran. Több szó sem esett köztük. Alboin tudta, hogy tejtestvére megőrzi a csontpohár titkát. Éjfél felé járt az idő, amikor elérték az előreküldött karavánt. Egy szekérkasban Rozamunda nyugodtan pihent. Amikor Alboin hozzákúszott és átölelte, reszketve ébredezett. 3 Rozamunda gyorsan alkalmazkodott az új élethez, amely longobárd földön várta, örült, hogy Albszvinda, Alboin csepp kisleánya, nem idegenkedik tőle. örült annak is, hogy leánygyerek, és így az ő méhéből fakadó fiúra száll majd egykor a korona. Egész életét, nappalait és éjszakáit betöltötte frissen kihajtott lángoló szerelme. Voltak napok, amikor borútlan boldogsággal át tudta adni egész lényét ennek a szerelemnek, máskor meg idegen félelmek ejtették meg, nyugtalanság ébredezett ösztönei mélyén, és nem tudott szabadulni a kínzó gondolattól, hogy bűnbe esett. Várta, kívánta a férfi érintését, s ha szemét nézte, amely néha vadul és szerelem nélkül égett, erőtt vett rajta a rettegés, és marta idegeit. Talán nem is igazi a szerelem, amely kettőjüket összeköti, egymáshoz láncolja. Nem tudott hinni a vágy tisztaságában, irtózatosan silánynak érezte magát, a múltat siratta, megölt apját. És békétlen érzés gyötörte, hogy királynéhoz méltatlanul gyenge, nem tudja visszafojtani könnyeit, hiába akar erős lenni. A sírás és a magány ilyenkor enyhülést hozott, és boldogtalan órái után szárnyaló öröm ragadta magával. Alboin puszta jelenléte kellett csak, hogy minden megváltozzék benne, és egyetlen szenvedélyes ölelés tüzében elégjen megint a múlt. ,379