Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Emlékezett rá, milyen délceg és ragyogó volt, a negyven ifjú között a legszálasabb, amikor nagyapjához jött a fegyverekért. Vajon sejti-e Alboin, hogy titkos ábrándot őrzött a szíve azóta? Őrzi régi simogatásának emlékét... Idegen, délceg királyfi, aki frank hercegnőt hozott országába, és özvegyen mégis őt kívánta egyedül a sok fejedelmi vérű nő közül... Kint ébredezett a tábor. Meleg nyári nap ígérkezett, a föld nyers szaga, virágok buja illata ingerlően áradt, és az egész mindenséget beragyogta a napsütés. A tábor vidáman pezsgett az éledő, bizsergető melegben. Rozamunda álomittasan felkönyökölt fekvőhelyén. — Miféle zaj ez odakint? — Szedjük a sátorfánkat. Ma fölkerekedünk, megyünk haza, Pannóniába. A mi hazánkba, érted, Rozamunda. — Ügy legyen, ahogy akarod — hajtott fejet Rozamunda. Alboin elhagyta a sátort, és egy rab lány jött, hogy felfűzze Rozamunda saruit, és haját puha hullámokba simítsa. — Üzenetem van, úrnőm — suttogta a lány. — Reptila királyfi megmenekült. Rozamunda összerezzent, gyanakodva fürkészte a rab lányt. — Honnan tudod, Garda? — Odomund herceg üzeni... Futnak Bizánciumba! Rozamunda meredten hallgatta. Megfoghatatlan volt, amit Garda mondott. Hogy lángok és kardok gyűrűjén átjuthatott gepida, aki királyi vérből való. Reptila herceg, az öccse! — Bomlott vagy! Engem ne vigasztalj! Véled üzenne Odomund herceg? Lábával eltaszította Gardát. A rab lány csupa alázattal csúszott vissza. Könnyes szemét ráemelte Rozamundára, és karjait kitárta reszketőn. — Nem vélem üzent, úrnői Rozamunda lehajolt a lányhoz. Látta riadtságát. Milyen tépett és kuszált, nem csodálná, ha megháborodott volna. Szinte nem ember már, olyan gyötrelemben vonaglik. ,373