Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

— Beszélj! — Zuliko mondta. A kegyelmes herceg küldte hozzád ... Eljutott a táborig. Itt vágták le az őrök ... Még az este. Az én karomban volt egész éjszaka, ö mondta ... aztán meghalt. Rozamunda felállt. Egy pillanatig a lány bánatát úgy érezte, mintha a veszteség őt érte volna. — Jegyesed volt? — kérdezte részvéttel s meghatva a lány fájdalmától. Garda némán bólintott. — Mellettem maradsz. Komornám leszel. így akarom, szegény Garda! — Köszönöm, úrnő! 2 Indulásuk előtt Bajan érkezését jelentették. Alboin a kán elé lovagolt. Bajan a Maros felől jött, és ragyogott a jókedvtől. Ezernyi marha és rab s mind e föld az ő kezén marad, a gazdag, füves rétek, viruló szántások, illatos kertek, ember és nyáj gyönyörűsége! — Indulásod híre hozott vissza, testvér ... Pihenő nem kell? Magadnak és hadaidnak? — harsogta a kán. — Megkaptam, amit akartam, és a föld már a tiéd. Majd pihenek a magamén. Asszonyom szekerezik már a Tiszához. Napszállatig a vendéged vagyok itt ezen a földön, aztán indulok utána. — Értelek, testvér — hunyorgatott Bajan. — Mostanában nagyon szereted a sátorozást, a jól bélelt medvebőrt. Nem mondom, én sem vetem meg. Szörnyen nevettek az avarok, de Alboin nem értette a tréfát, és elkomolyodva szólt: — A szűz asszonnyá lett, Bajan. Nem ágyasom, hanem a királyném, feleségem. Bajan pillája meg se rebbent, a csontjain feszülő vigyort elnyomta, és szobormereven nézte Alboint. Lám, hogy be,374