Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Harmadik könyv 1 Alboinnak kemény dolga akadt, hogy Bajan mohóságát fékezze, és rendet teremtsen a bőséges préda fölött ölre menő emberei között. A zsákmányosztás után Bajan, serege pihentebb részével, megtámadta Moesiát, és a menekülő gepidákat az Al-Duna mocsaraiba fullasztotta. Alboinnak nem volt maradása Gepidiában. Az Alföld, a végeláthatatlan rónaság, a Tiszahát a kán kezén maradt — nem akarta látni pöffeszkedő büszkeségét. Parancsot adott a hazatérésre. Elindulásuk előtt bemutatta Rozamundának főembereit. Rozamunda elbűvölően királynői volt; csillogó ékszerei, a kincsesházból megmentett aranyhímes selyemöltözéke, gyöngyökkel, ékkövekkel teletűzdelt bíbortunikája emelték sudár teste tündöklő szépségét. A szeme kerekebb és sötétebb, mint a többi gepida asszonyé. Napkeleti ősanyák gőgjét és hozzáférhetetlenségét sugározta elefántcsont faragványok színére emlékeztető arca. Ingerlő és vonzó sápadtság volt a bőrén, homokpuszták perzselő fénye villant sötét szembogarában. — Királyi asszony! — bólintott elismerőn Autrik herceg. Alboin előtt soha bánkódó szó nem hagyta el Rozamunda ajkát. Mintha gyökerestül kiszakadt volna a családjából és fajából, sohasem emlegette apja pusztulását és hazája kegyetlen legázolását. Nem engedte, hogy csüggedés, asszonyos elbúsulás vegyen erőt rajta. Minden idegszálával csak azt érezte, hogy nem szabad visszanéznie, nem szabad emlékeznie sem, ha meg akarja tartani Alboin hódolattal teli, mélységes szerelmét. Üj életet élt, amióta a sors összeforrasztotta Alboinnal. A múlt fölött véres torlaszok meredeztek. Be kellett huny,371