Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

— Bizony, uram, megkötnek minket, akár az ebet, és nyomorúságunkból út csak a halálba vezet. Maxentiusz hallgatott, és a meleg esteledésben fázósan húzta össze magán köntösét. A kínnal telt panaszos hang ráömlött, elborította egészen, s alig engedte lélegezni. Nem volt felelete, csak a keze nyugtatta hűvös simogatással a szenvedőt, és fáradt, zakatoló agyában felsejlett a gondolat, hogy a megvesszőzött panasza mélyén kimondhatatlan dac rejlik, magányos lelkek néma lázadása, amely még nem képes formát ölteni és kitörni. A rab olyan, mint a száraz törek... — visszhangzott benne Medve szava. Talán ennél többet akart mondani, nem ezt az alázkodást és tehetetlen megadást. Mást olvasott a fájdalom ellenére is haraggal és daccal felvillanó sötét tekintetében. Jaj volna a világnak, Alboin és a többi kényúr világának, ha minden megalázottnak, láncra vertnek szemében ilyen dac villanna! ,370