Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

10 Rozamunda didergett a forróságban. A ruha rongyokban lógott róla. Alboin felkapta, és vitte tovább, futott a fenyér mélyén megbúvó fák felé. Amott a szolgáit látta, a sátrakat vonták fel éppen. A mellére ölelve vitte a leányt, és a szíve nagy, boldog dobbanásokkal vert. Teste minden parányát átjárta most a győzelem roppant öröme. Viszi karjában az édes, meleg zsákmányt, ahogy szálfaerős ősei, Gambarra ősanyjuk szülöttei rügyfakasztó tavaszi hajnalokon ezer veszéllyel dacolva rabolták el az idegen törzsek leányait, hogy zengő, viharos vágyuk asszonnyá ébressze őket. Rozamunda összezárt ajakkal tűrte, hogy a medveölő erejű férfi rohanjon vele az éjszakába. Eszmélni sem engedi, csak rohan, hová, micsoda új kínok erdeibe? Amint a fejét megemelte, meglátta apja égő szállását és a longobárd lovasok vad vágtatását az égig csapó lángok körül. Egy tűzfolyam volt az egész város, és pernye söpört végig a mezőn. Iszonyatot keltő, félelmetes látvány. Nem tudta, mennyien lehetnek a győzök, ezrek talán, akik aszszonyt rabolnak a lángokból. Kegyetlen fájdalom hasogatta, és durva, ittas hangok tépték, mintha éles pengék vennék vérét. Szabadulni akart a fojtó ölelésből, de ahogy mozdult, a férfi még hevesebben ölelte magához. Hallotta a szívét, mintha üllőn vasat kalapálnának. Idő és tér kezdett összefolyni emlékezetében, csak ezt a kongatást hallotta, és teste elzsibbadt a fojtó, ölelő karokban. Kín vagy gyönyörűség volt, ami elfogta és rázta? A borzadály mélyén mintha bűnös gyönyörűség érzése ébredezett volna, kéjes öröm és láz a férfi karjaiban, amelyek körülzárták mint sohase szabaduló zsákmányt. Kiszolgáltatott volt vére utolsó csöppjéig, mint faja minden asszonya, a győztes férfiaknak. A sátorban Alboin megitatta valami furcsa itallal, és prémekbe csavarta. Nem volt most ereje, hogy lázadjon rabsága ellen. Elfogadta kezéből az italt, és hagyta, hogy erős és durva kezével simogassa. Könnyei némán meg362