Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

sem hallatszott, egy pata sem mozdult. Alain hosszan neszezett. — Tán annyian, mint itt mi vagyunk — szólt aztán felállva. Alboin három részre osztotta seregét. A középhad mozdulatlan maradt, míg a másik két csapat kirajzott észak és dél felé. Ahogy elnyelte őket a fű, megmozdult Alboin a derékhaddal. Rövidesen meglelték a nyugatnak kígyózó utat. Hatalmas port kavart felette a szél. Hajtotta és lengette végig a mezőn, de gomolygásából nem lehetett megítélni, ezren vannak-e lovasok vagy kétannyian. Az úton meggyorsult a vágta. Csakhamar utolértek néhány kocogó lovast. Akkor már fordult is szembe a gepida had. Hirtelen egymásnak rontottak. Alboint körülvették a testőrei. Védték nyilaktól és kardcsapástól. Most nem bánta óvatosságukat. Kíméli erejét, míg Kunimundot nem látja. Az út magasán megállt, és nézte a mezőn kibontakozó harcot. Nyugalmat parancsolt magára. Fémesen villogó szeme az alkonyuló eget kémlelte. Mielőtt a sötétség beáll, a harcnak el kell dőlnie. Magához intette a kürtöst, és a terv szerint gyors takarodót fúvatott. Iszonyú ordítás felelt a jelre. A gepidák biztosra vélték győzelmüket. A szíve szorult, mintha kemény tenyér markolná és szorítaná. Csak sok jó emberét ne veszítse el a cselvetésben! Bajos így hátrálva, fedezet nélkül verekedni... De már harsantak kétfelől a trombiták, és Alboin emberei rácsaptak a gepidák gyanútlan szárnyhadára. Beletapostak az űzők hátába. Estig tartott a csata. Akkor ellanyhult a roham. A sötétség oltalma alatt a gepidák megkezdték a visszavonulást. A csel sikerült, de Alboin komor és nyomott kedvű maradt. Békétlen düh tépte és marcangolta belül. — Hajnalban tudni akarom, milyen árat fizettem a győzelemért! — Kétannyian pusztultak el a gepidák — nyugtatta Helmekisz. Békétlen volt a sereg is, hogy nem akadt préda, és ,355