Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

— Eressz! — kiáltotta anyám. Dulakodni kezdtek. A többire már nem emlékszem, minden összemosódik előttem, nem tudnám összefüggően elmondani. Bizonyára ütni kezdte az anyámat. Hajnal felé Heini ágyában ébredtem. A fejem be volt pólyálva, a jobbomat nem mozdíthattam, csuklóban el volt törve. Két hónapig hordtam a gipszkötést, Frommer doktor rakta sínbe a karomat, kórházba akart vitetni, de anyám kikönyörögte, hogy otthon ápolhasson. Ha kórházba visznek, apámnak meggyűlt volna a baja a hatósággal, lecsukták volna. Frommer doktor vétett a szabályok ellen, de ilyet máskor is megtett; később jobban megismertem, szocialista volt, én mégis jó szívvel gondoltam rá mindig, s arra büszke vagyok, hogy öregkorában, amikor már reszkető kézzel írta a recepteket, a jóságát megháláltam. Heini mondott el apróra mindent. Anyámból egy árva szót nem tudtam kiszedni, bárhogy kérleltem. Annyit elárulhatott volna, hogy amikor apám ütni kezdte, én az ő védelmében ragadtam fel az ollót, amellyel az oktaédert vágtam ki a kartonból. Apám rettentő erős markával kicsavarta a kezemből, csontom akkor törött el, s addig ütött, míg összeestem. Hogy ki fékezte meg a dühöngőt, az homályban maradt. A véznácska, göthös Herz bácsi nem tehette, őt apám egyetlen ütéssel leterítette volna. Bizonyára a Friedmann fivérek futottak le sikoltásainkra az emeletről, s ők lebírták. Napokkal később világosság derült a titokra. Vlagyivosztokban, a veszteglésük ideje alatt valami utcalánytól szedte fel a nyavalyáját. Nagaszaki és Singapore, Bombay és Aden — ezeket a kikötőket már gyerekeszemmel megtanultam, apám szavai varázst fontak köréjük, odatartoztak az Ezeregyéj Bagdadjához, a Mohamed prófétáról olvasott épületes történet Mekkájához és Medinájához. De a felidézett távoli varázs egyszerre lefoszlott róluk, patkányoktól hemzsegő sikátorok bűze csapott meg, hogy kipattant a titok. 34