Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Benn a csarnokban egyre emelkedett a hangulat. Egy zengő hangú bárd hősi dalt énekelt Lothár király csatáiról, a Merovingok diadalmas hódításairól. Majd új bárd állott elő, és énekében a Gauzuszok nemzetségét, a vőlegény rettenthetetlen bátorságát dicsőítette. Az eljegyzés ceremóniája Hilperik felköszöntőjével még nem ért véget. Minden rangosabb vendég üdvözlésre emelte poharát, és Alboinnak sűrűn kellett koccintania. A felhajtott bor mámorossá tette, kedve kerekedett, hogy nótára gyújtson; bele is fogott egy dalba, csak csöndesen, zümmögőn, ahogy a kedveshez szóló szerelmes dalocskához illik, ám a duhajjá váló hangulatban elveszett kedves melódiája. A szolgák még egyre hordták a tálakat, a sülteket, a vörös borban főtt medvetalpat, citromos lében úszó halakat, rajnai lazacot, forró vajjal télalt pontyot, de az ínyek elfásultak, a fogak unták a rágást, nem érezte senki már a frank szakácsművészet remekeinek fenséges ízeit — csak a bőség fitogtatására, a vőlegény és kíséretének elkápráztatására kellettek az ételcsodák; hadd emlegesse holtáig ez a keleti barbár, hogyan élnek itt, a művelt nyugaton az uralkodásra termett hercegek. A duhajjá váló hangulatban Hilperik hitvese felállt s intett asszonyainak, akik csöndben, szinte észrevétlenül otthagyták az asztalokat. A menyasszonyt is magukkal vitték. Éjfél u*án véget ért az eljegyzési lakoma. Aki mámoros fővel nem nyúlt el az asztal alatt, vagy nem aludt el székében ülve, azt szolgái kísérték az ágyasházak valamelyikébe. 11 Lassan csönd borult a városra, a térről eltűntek a pecsenyesütők, a zenészek és táncosok, elhalt az utolsó énekszó is. Aludt az egész palota, csak Klotszvinda szemét kerülte ,277