Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

az álom. Alboinra gondolt, ahogy bozontos szakállú, marcona emberei élén megjelenik a téren. Egy pillanatig látta csak erős barna kezét, két karját és válla izmos ívét, amint lováról a földre pattan, fegyverhordozójának dobja a kantárt, és sudáregyenesen várja elébe siető fivérét, Hilperiket. . Édes, elbágyasztó hőség ömlött el rajta. Milyen megható volt zavarában Alboin az asztalnál, milyen simogatóan kedves, ahogy feléje hajolt, és tenyerét ráejtette a kezére. Minden porcikája megreszketett a rémülettől, de csak pillanatokig tartott a félelme, kezét nem vonta el. Gyönyörűséges volt a pillanat — mintha angyalt látott volna a paradicsom kapujában lángpallossal... Nem, ezen az éjszakán nem alhat, virrasztania kell, ébren bevárni a hajnalt. Egy-két röpke nap még, és vége szakad itteni életének. Milyen megnyugtató, hogy így lesz! Idegenben nem érheti annyi bánat, mint itt, testvérei házában. Nem tudja, milyen ember Alboin; szájában, harapósan villanó fogaiban van valami vadság, de ez merőben más, mint a fivéreié. Vagy ő is csak olyan volna, mint ők, ezek a habzsoló, gyönyört hajhászó, mindenben telhetetlen férfiak? Heribert Párizsban dőzsöl, sorra hozza palotájába ágyasait: szolgálókat, pásztorlányt és zárdaszüzet, ifjú feleségének húgát. Guntram, akit szent életűnek mondanak, csak a minap ölette meg felesége orvosait, mert a haldokló őket okolta hervadásáért. Borzadozva gondolt Guntramra, aki megköveztette szolgáját, Kundont, mert egy bivalyát halálra sebezte. Itt hiába lázadt testvéreinek feslett és vad férfiélete ellen. Most immár bizonyos, fohászai meghallgatásra találtak: Alboint az ég vezette hozzá! Ez a hallgatag, gyönyörű arcú férfi elviszi innen, elragadja magával messze napkeletre, egy idegen világ viharaiba. El fogja felejteni ezt a völgyet, a bégető juhnyájakat, az Aisne csöndesen susogó vizét, az estében szálló édes énekeket, de elsöpri emlékezetéből a szörnyű tüzeket is, amelyek fellobognak benne, ha testvéreinek durva tetteire gondol. Felkelt fekvőhelyéről, és kilépett a tornácra. ,278