Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

zegette Vitigeszt, amint hosszú ujjaival madarai begyét tapogatta, vajon jól megemésztették-e ételüket. A restebbeknek tiszta fehér bort csöpögtetett az orrlyukába. — Az ember mindent a gyomrába gyűr, de nem ám a sólyommadár. Ha pelyhesednek, finom borjúhúst és tojást kapnak, aztán denevér- és fecskehúst meg galambmájat. A tollasodó még kényesebb a gyomrára, csak gerlicehúst és galamb mellét kívánja. Ügy ám, kényes madarak! — magyarázta Vitigesz, és kényeskedve felborzolta a karján tarto

xt sólyom tollát, odatolta hozzá az arcát, és meleg lehelettel fújta. — Első vedléskor a repülni kezdő galamb húsát eszi, csak aztán megint a borjúét... Látod, uram, ez már vedlik. Éjszaka égő lámpát kap a kalitkája elé, hogy kicsit ébren tartsa a világosság. — Mire jó az, mester? — Hogy ne alhassék mélyen, mert attól rosszul emészt, és megkeményedik a gyomra .... Látod, engedelmes madár. Ha csőrét éjjel lóhájjal megkened, minden hívásodra visszajön. Úgy megszeret, hogy nem repül el karodról. Vitigesz ismerte mestersége minden fortélyát. Eldicsekedett, hogy a gondjaira bízott sólymokkal tavasszal sincs baj. Vörös egérkövet kever az ételükbe, hogy szerelmes gerjedésüket elcsitítsa. És a húsba mézet és szárított darazsakat tesz, ami kövérségüket apasztja. Alboin előtt megfoghatatlan volt, honnan szedte Vitigesz a solymászatnak, az etetésnek és madárgondozásnak rengeteg körültekintést igénylő tudományát. Miféle avítt szokások, babonák keveredtek jól bevált, valóban hasznos módszerekkel, melyek éberen tartották a sólymok vadászösztönét? — Már a dédapám is solymászmester volt — felelte Vitigesz büszkén Alboin kérdésére. — De akinek nincs vérében a madár szeretete, kontár marad a mesterségében. Én, amióta az eszemet bírom, sólymokat gondoztam. Tudományom *avát apámtól tanultam. Vitigesz szakértelméhez kétség nem férhetett, és ha tudománynak mondta a solymászat mesterségét, nem tette ,273