Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

dicsekvésből, rangban a főpohárnok után következett. Szigibert jobban megfizette tudását, mint udvari orvosáét. Kora reggel kezdődött az Alboin tiszteletére rendezett vadászat. A lápos réten óvatosan haladtak előre, de mihelyt felfedezték az első gémcsapatot, Szigibert intésére a szolgák dobokkal éktelen lármát csaptak. A felriasztott gémek szárnyra keltek, mielőtt a sólymokat észrevették volna. A vadászok lerántották a madarak süvegét, mire azok szélsebesen felszálltak, hogy röptükben kaphassák el a gémeket. Nagy, keringő szárnyalással jöttek vissza a vadászok feje fölé a zsákmánnyal. A pecérek elengedték a kutyákat, azok csaholva ugrottak a víznek, és zavargatták a bujdosó gémeket. Kedélyes és veszélytelen hajsza volt, inkább asszonyoknak való mulatság. Alboin izgalmasabb vadászatokhoz szokott, és amint a vízimadár-fogdosás újdonságának első ingere elmúlt, kicsit unni kezdte. Csak a karmantyún pihenő madárban tudott gyönyörködni. Délig tartott a vadászat. Hazamenet Szigibert Alboinnak ajándékozta a sólymot, amellyel vadászott. Büszke fejű, szép madár volt, erős lábai éles és hegyes karmokkal felfegyverzettek. Combjai belül fehérek és pettyezetlenek voltak, mint a hermelín hasa. Alboin díszes íjjal viszonozta Szigibert figyelmességét. A hajnalig tartó nagy lakoma után Alboin türelmetlenül sürgette az utat. — Értelek, szép húgom is kíváncsi rád — szólt Szigibert elnézően, és nyergeltetett. Harmadnap Soissons-ba értek. Könnyű pára ereszkedett már a nyárfák közt megbújó völgybe, ahol Hilperik palotája, a főemberek díszes házai álltak. A dombok hajlatában temérdek majorság és istálló zsúpfödele barnállott. Alboin különös, örömteljes izgalmat érzett. A menyasszonyához megy, akit még sohasem látott. Amalafrid elbűvölően szépnek festette le előtte, ám lehet, hogy csak szédítette, csalogatta. Eddig azt hitte, hogy csak Amalafrid tanácsára, főemberei unszolására, koronája érdekében in,274