Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

szeolvadt már rozsdabarna hajával. Fémes csillogású szemében biztonság volt, egész alakja erélyt és önbizalmat sugárzott. Hevességét már tudta fékezni, és olykor figyelte magát, vajon a koronához illő méltósággal mutatkozik-e alattvalói előtt, és adnak-e, hallgatnak-e szavára a büszke és gőgös hercegek. Egyheti kóborlás után átment Mogentianae melletti, birtokára, ahol Lethu várt rá. Megdöbbent, mennyire megöregedett a gróf. — Beteg vagy, Lethu? — Bizony, felség, érzem a koromat. Fáradt csontjaim húznak a föld felé. A kard talán már kihullana a kezemből, ha forgatni kéne. Deres feje megreszketett inas és vörös nyakán. Táncolt a keze is, ahogy maga elé emelte, hogy gyöngeségét mutassa. Alboin megértette panaszát, Lethu búcsúzik tőle. A szíve sajog, hogy nem állnak harcok előtt. Ha gyengül a kar, és hályog ereszkedik a szemre, úgy illik, hogy ne betegágy várja a megvénhedettet. Aki a harc mezején marad, még holtában is hősi tiszteletet ébreszt. — Fáj a békénk, öreg barátom? Most nyugalom kell és baráti szomszédság. így erősödünk, készülődünk! Az öreg bólintott. Kedvtelve pihentette szemét Alboin sudár szépségén, fiatal méltóságán. Az arca nyílt és viharos, de mozdulatai nyugodtak, erő érződik bennük. Lethu rátért búcsúlátogatása igazi céljára: — Az erősödéshez baráti szomszédság is kell. Alkalmas, jó rokonság, amit meghozhat egy okos házasság... Asszony kell a palotába, felség! Méltóságodhoz illő királyi sarj. Alboin elmosolyodott. Házasodni? Szerelem nélkül asszonnyal összekötni fiatal életét, csak a jó rokonság kedvéért? Van itt elég leány, jóízű, hajlandó asszony, akit vadászatai közt kedvére ölelgethet. — Nem olyan sietős, Lethu. — Szétnyíló húsos szájában megvillantak harapós fehér fogai, úgy nevetett az öregre, és vállon veregette. — Asszony nélkül szétzüllik az udvar. Menj vissza Bri,267