Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

getióba, felség. Meglátod, milyen üres a palota. Jó példát kell adnod! Igéző legyen és vérforralóan szép — unszolta Lethu. Alboin nagyot legyintett. Már a mosolya is elhervadt, fanyar lett a kedve. — Küldtek tán, hogy így nógatsz? — Nem küldött senki, felség ... De most jártam Brigetióban. Roskatag a palota, gondozni kéne. — Sohasem kedveltem Brigetiót. Gyűlölöm a kőházakat. Fojtogatnak a falak. Egyszer fölégetek ott mindent. — Csak akkor tedd, ha új várost emeltél. Rangodhoz illő palotát. Megjártad Bizáncot, felség. Ott a példa szemed előtt. Alboin megrázta fejét. — Rossz példa volna, Lethu. Nem kell márvány és kőház. Az ember rab a kövek közt. Majd itt a hegyeimben építek olyan gyönyörű palotát, hogy érezzem benne az eget és az erdőt. Sima bükkből és szagos lucfenyőből. Mélyet lélegzett, és körülnézett a mámoros illatokat árasztó virágzó erdőn. Ez volt az igazi otthona, lombjai alatt megtalálta a nyári pihenőt, és őszi lángolásában, rőt színekbe hulló haldokló pompájában a vadászat izgalmas örömét. Vad nyomát keresni porló szűzi havon, űzni a megfutó szarvasgímet, riadó hajrával rohanni nyomában, és szügyén találni kelevézével — hol akad ilyen gyönyör a város ragályt lehelő penészes falai között! — Ha új palotára gondolsz, egy okkal több, hogy aszszonyt válassz magadnak. Jó házasság emeli a korona fényét, felség. Alboin gondolatokba merült. Talán igaza van Lethunak: örökké nem tarthat ez a szabadjára engedett élet; királyi méltósága megköveteli, hogy igazi élettárs után nézzen. A közeli tisztás felől dévaj, incselkedő ének foszlányait hozta a szél. Alboin vérébe szállt a fiatal, szerelmes énekszó. Eltökéltségét menten elfeledte. >— De vígan vannak! Hallod? ... Megnézem őket... — mondta felderülve, és gyors léptekkel elsietett. ,268