Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

ösztönnel mohón szeretkeztek, falánkul élvezték a test örömeit, a hajlandós nők csókját. Szilaj vágtában, pezsgő életkedvvel tértek vissza táborukba. Egy vadászaton baleset érte Pemmót. Szarvasgímet üldöztek, és hatalmas vadkan tévedt váratlanul az útjukba. Pemmo vörös ujjasa megvadította a kant, az állat nekirohant és szörnyű sebet tépett a hasán, tengernyi vért vesztett, és nem bírt többé talpra állni. Nedves agyaggal betapasztották a sebét, és dárdákra fektetve vitték táborukhoz. Közel fektették a tűzhöz, de a lángok nem melegítették. Prémekbe burkolták, és bevitték a sátorba. Pemmo hang nélkül tűrte a gondoskodást, verejtékes arca sápadt volt, didergett s reszketett a prémek alatt, és torka borzongató hörgéssel, el-elakadva nyelte, kapkodta a levegőt. Este egyikük sem gondolt a barlangok asszonynépére. Ott maradtak a táborban, és szótlan csendességgel ültek a tűz körül. Az elejtett gímet már kizsigerelték, horgas inánál fogva felakasztották egy csonka ágra, és gyakorlott kézzel nyúzni kezdték. A kövér, faggyús húsról könnyen szaladt le a bőr. Az ifjakkal kódorgó Ago feltápászkodott, kivette övéből a kését, és pallos segítségével levágta a gím egyik combját. Hozzáértéssel bükkfa nyársra húzta, és elkezdte a tűzön sütni. Sercenve csöppent az olvadó zsír a parázsra. A készülő sült illatára sem vidámodtak fel a vadászok. — Nézd meg Pemmót! — intett Alboin Gizulfnak. — Vajon megéri-e a reggelt? Komoran, leszegett fejjel várták, míg Gizulf visszatér a sátorból. — Az előbb a hideg lelte, most csupa tűz szegény. Megitattam, elalélt a karombaii — panaszolta Gizulf. Ago a csüggedt Alboinra nézett, és hogy eloszlassa sóhajtó keserűségét, biztatóan mondta: — Ne búsulj, királyfi! Pemmo fiatal, könnyen kiheveri sebét. Nézd Gizulfot! Osztrogóta csúnyán összevágta a mellét, és milyen hamar talpra állt. Meglásd, Pemmo is fölépül. ,254