Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Jóízű nevetés hangzott a tornácról. Az asszonyok mintha megérezték volna a fiatal férfi kívánkozását. Bújtatott vágy és biztatás volt a hangjukban. Alboin visszamosolygott. Szép, harapós fogai kivillantak ajka mögül, piros arca férfiasan ragyogott. — Köszöntöm szép hölgyeidet és leánykádat! — mondta ismét meghajolva. Az asszony maga elé tolta szemérmesen húzódozó kislányát. Szakasztott mása volt fehér gyolcsöltönyében, a sötét hajába font virágkoronájával. — Lányom, Rozamunda! Rózsás ajkú kislány, ahogy a neve mondja, ártatlan szépségében és harmatos bájában drága bimbó az asszonyok közt. Alboin hozzáhajolt, és megsimogatta haját. Csak egy pillanatra érinthette, mert Rozamunda riadva meghátrált, és halk sikollyal befutott a palotába. A hercegnő mosolyogva nézett utána. Alboin újra nyeregbe szállt. A felvonult gepida sereg parancsnokának vezényszavára megperdültek a dobok, trombiták harsantak, és a kürtösök a búcsú indulóját kezdték fújni. A nyíló reggelben így indult hazafelé Alboin negyven társával. Turizend nagy kísérettel velük tartott, de Kunimundot és Hildikiszt az ifjak nem látták a főurak csoportjában. A Tisza partján visszafordult a király, és Odomund gondjaira bízta vendégeit. Ünnepélyes volt a kis csapat vonulása. Lovas küldöncök telepről telepre előre meghirdették érkezésüket, és mindenütt marasztaló vendégeskedés várt rájuk. Az ifjaknak jólesett a bőséges, vidám vendéglátás, de Alboin türelmetlen volt, és gyors utazást sürgetett. Égett a vágytól, hogy mielőbb Brigetióba érjenek. Az esti táborozásoknál Ago éneke sem tudta megnyugtatni. Egész teste tele volt feszengető izgalommal. Viharos álmai még jobban elgyötörték. Rohanó paripákról álmodott. Gomolygó, forró párákban ,249