Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

meztelenül állt egy végeláthatatlan rétségen, ménes vágtatott el mellette lihegve, és ahogy elviharoztak a mének, és tovatűntek a távoli kékségben, a ködből kibukkant egy asszony királyian sudár, büszke alakja. Úgy rémlett, mintha Kunimund észbontóan szép keleti asszonya volna. Rugalmas, meleg és illatos volt a teste, ahogy forrón és olvadóan hozzásimult. Marokra fogta virágként rózsálló húsát, szájával rázuhant, és két karjával vad s iszonytató gyönyörrel keményen átölelte. Reggel szótlan volt és szomorú. Helmekisz tréfái, legkedvesebb két hívének, Pemmónak és Gizulfnak ingerkedő szava sem tudta jókedvre deríteni. Kedvetlen maradt, míg elérték a Dunát. Audoin Crumerumig jött a csapat elébe főnemeseivel, és büszkén üdvözölte fiát. Alboin elérzékenyedve fogadta apja csókját. Útjáról keveset beszélt. Elfogódott volt, és zavartan fogadta az öreg harcosok dicséretét. Úgy érezte, csak az eltökéltségében rejlett igazi bátorság s tervében merészség — a tett maga valójában kicsivé törpült szemében. Brigetióban dúsan megrakott asztalok vártak rájuk. Audoin méltóan akarta megünnepelni, hogy fia elhozta a fegyvereket, és jobbja mellé ültetheti. Alboin elérte, amire vágyott, apja királyi asztalánál ült, és minden ének az ő dicséretét zengte, de nem tudott úgy örülni és ujjongani, ahogy szívében áhította. Nem tudta kitörő kedvvel új énekre tüzelni Agót, a lelkesen daloló szkáldot, hogy dicsőségét még ragyogóbbra színezze. Halvány mását érezte csak az örömnek, amelyet elképzelt. Ago berekedt már a hosszúra nyúló dalolásban, Alboin odanyújtotta díszes aranyserlegét, és nézte, amíg fenékig üríti egészségére. Furcsa, szorongató fájdalom járta át, hogy nem érzi át az öreg szkáld roppant örömét. Nem tud ujjongani az ifjakkal sem, akik nem győznek eleget mesélni a Gepldiában töltött napok élményeiről. A vágy felemelő, még akkor is, ha gyötrelemmel jár, mert szárnyat ád, és cselekvésre tüzel, de az elérésben, a beteljesedésben keserűség van, alattomosan maró méreg. ,250