Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Am ahogy a napok múltak, kezdtem megbékélni az új környezettel, s már nem bántott, hogy anyám kevesebbet törődik velem. Gyermekkoromnak ez volt a legboldogabb esztendeje. Boldog volt az anyám is, sugárzóan szép lett, kivirult egyszerre, apám hazatérése visszahozta régi szépségét. Megfiatalodtak mind a ketten, apám homlokáról eltűntek a redők, sovány arca színt kapott; esténként szeretett dalolgatni, harmonikázni is tudott, s módjával kortyolgatta a falusi kis boltosoktól kapott borát. Ö gondozta Friedmannék két mecklenburgi lovát, fénylett a szőrük, és kigömbölyödtek, amióta ő etette és itatta őket az öreg Valenta helyett, aki azon a télen a lábát törte, és felgyógyulása után feleségestül kikerült a régi temető mögötti menhelyre. Mi kaptuk Valentáék kis lakását a tágas Friedmann-ház hátsó traktusában, apám vette át a rokkanttá lett öreg kocsis munkáját. Lapos rakfelületű stráfkocsiján apám fuvarozta a malomból a lisztet és a vasúti kocsikban érkező árut, a cukrot, sót, a sokféle fűszerszámot és petróleumos hordókat. Ferkónak, a nála egy fejjel magasabb, hatalmas izmú napszámosnak ő parancsolt, ebbe Friedmannék nem szóltak bele; apám kitűnően ismerte mindennek helyét a raktárban, s oly katonás rendet tartott benne, hogy az öreg Friedmann úr, ha néhanapján benézett a raktárba, az ő némettel kevert zagyvalék szlovák nyelvén mindig megdicsérte. Apám ilyenkor a vacsoránál megjegyezte: — Megint dicsért az öreg. Jobb lett volna, ha egy tízest nyom a markomba. 2 A házhoz egy nagy kert is tartozott. Az udvartól magas drótkerítés választotta el, és ajtaja lakattál volt elzárva. Esténként kacsázó léptekkel lejött az emeletről Friedmann-né Veronikával, a cselédlánnyal. Veronika az udvar elején álló kútból cinkvödrökben hordta hátra a vizet, s mi21