Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

A harcok még folytak, de már túl a határainkon, amikor hazajöttem. Szeptember óta fegyver volt a kezemben, támadhattam vele, védhettem magam és a társaimat, ahogy ők védtek engem. Ember lettem közöttük, szabad ember, aki már ismeri élete értelmét és célját. Elmúltak a nehéz esztendők, kisütött felettem is a nap, de nem áltattam magam, hogy ezentúl örökös napsütésben járok. Az utolsó hét hónap megtanított rá, hogy a boldogságomért és minden ember boldogságáért mindennap meg kell majd vívnom a harcot. Keményen, de emberséggel és tiszta szívvel. Sok halottam van, és nekem az ó halálukra az életemmel kell felelnem. Fáj a pusztulásuk, szívem utolsó dobbanásáig fájni fog. A megtorlásnak jönnie kell, igazságosan és bosszúvágy nélkül, mert nem egy egész nemzet vétkezett itt az emberiesség parancsolata ellen, hanem csak egy elfajzott, félrevezetett töredéke. Kevéssel utánam megjött Erna húgom is. Öt esztendeje láttam utoljára. Sírásunkba, a könnyeinkbe belekeveredett valami fájdalmas öröm is: ketten megmaradtunk, együtt könnyebb lesz felejteni. Erna szép volt most is, talán szebb, mint amikor hamis papírokkal beszállt a tátrai gyorsba. Mi történhetett vele az elmúlt évek alatt, hogy sokszor ború fátyolozza tiszta szemét? A sok veszteség, a halottaink feletti bánat törte volna össze annyira? Éreznem kellett, más sebe is van, amiről nehéz beszélnie. Ha faggatni próbáltam, elhárította. — Majd egyszer elmondom, Heini! A munka, a mindennapok gondja lassan mégis enyhülést hozott, és egy nyári estén bevallotta, hogy abban a kórház,209