Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

1 A háború utolsó évében, tizennyolc őszén két kis húgomat elvitte a spanyolnátha. Mondták, néhány hónap alatt több áldozatot szedétt, mint a négy esztendeig pusztító háború. A járvány engem is ágynak döntött, s hogy megmaradtam, a Lina nagymamánál töltött nyaraknak köszönhettem. Ott kint Lehotán szedtem fel magamra egy kis húst nyaranta, cigánybarnára pörkölt a nap, télen elkerült a hűlés, köhögés sohase kínzott, egyetlen gyereknyavalya nem fogott rajtam. Ö, a nagyanyi, az én drága Lina nagymamám úgy él emlékezetemben, mint minden jónak és örömnek forrása. Rezedaillatú szobácskája tulipántos ládáján fekvőhelyet vetett nekem, de én vacsora után, amint lábamat szigorú parancsára sebtében megmostam, mindig az ő ágyába bújtam, az ő jó szagú, meleg öléhez szerettem simulni, ott aludtam el, és reggelente elfogott a csodálat, hogy a tulipántos ládán ébredtem. Papszakácsnő volt a nagyanyi, ő vezette Horák esperes úr háztartását. Serdülőkoromban megfordult az én fejemben is, hogy fiatalságában a szakácskodás mellett más szolgálatot is teljesített a paplakban. Horák tisztelendő úr jóvágású férfi lehetett akkoriban, bizonyára jól értett a hozzá sűrűn gyónni járó, szemrevaló fehérnép nyelvén, csak később, esperes korában részesítette előnyben az asztal örömeit, akkor duzzadt kövérre az arca, s eresztett méltóságot jelző tokát, akkor kapta azt a messze virító rézvörös színét a kitűnő diósi boroktól, a kisüstön főtt szilvapálinkától, amit a hívei'hordtak a parókiára. Az esperes úr úgy bánt velem, mintha a kis unokája lettem volna. Két húgocskám sohase nyaralt velem, sok lett volna velük a gond, ők otthon maradtak anyámnál. 17