Darkó István: Deszkaváros

sáliak. Megismerte Tamás, a ház sebes forgású szolgáló Marikájának. — Igérnyi, igérnyi, az csak szó. De ha én egyszer megfogadom, hát meg is tartom. — Szóval nem ülsz? — Ülök biz én. — A hajóhintába? — Háthogy oda. — Mondd mégeccer. —Felülök a hajóhintába. — Amikor ott tátja rád a gambáját az a sok hamis, komisz baka? — Akkor. Oszt te is avvagy. — Hej j cafra! Megint kuccantott a női hang, de el is csuklott rá nyomban, mint aki élőnek hamar megfogták a torkát. — E . . . e . . . hh . . . E . . . rissz . .. Palyi... megfojtsz... Erissz mán, bolond, hagy szólhassak! — Felülsz-e, azt mondd?! Az legyen a te utolsó szavad! — Bolond . . . Felülök. Amikor visszagyössz. Majd akkor . . . Palyink . . . Bolond ember. Ha úgy akarod, nem ülök addig a hajóba. Peg tudod, hogy csak egyedül az a passzióm énnékem. Semmi se ízlik úgy, mint a repülés a hintán. Akár a madár, meffognyi jó erősen a rézrudat és szállnyi, szállnyi, hajtanyi, amíg bírom . . . Ránézegetnyi lefele felülről a többiekre, akik lent bámulnak fölfele . .. Huuu, de passzent az! — Passzent, ha velem vagy. De különben nem passzent. — Mondom Palyi, hogy csak veled. — Akármeddig nem jövök vissza? — Akármeddig. — így mán beleegyezésemet adom. Vigyázva ment tovább Tamát. Észre ne vegyék. Megroppant a talpa alatt egy kavics, szégyenkezve állt meg. Megint egy jelenetnek lett a tanuja, Biró Palira ismert a dörmögő férfihang után s az most megint szólt valamit. — Vigyázzunk, a nacsos úrékból valaki jár a kertben. 91