Darkó István: Deszkaváros

Világító katicabogarak ültek a városon, de Tamás katonaruhába bújtatott testén nagy sebességgel százlábú ijedelem futott keresztül. Nyugtalanság szurkált át és keresztül a hátán. Gondolatai minden nyilát ismét a véghelyi történelem eseményei felé irányította. Buczala Jankó jelenvalósága elsüllyedt a mélyben. Magával rántotta a tornyot és a csendet is. Torló hullámok csaptak át hatalmas zúgással a városon és elöntötték Tamás bensejét. Futva ment át a szőllőn s az udvaron, a ház felé, a sötét valóság rejtelmes irányába. Apja ilyenkor mindig a padlásszobában dolgozik, a rajzasztal fölé görnyed és Véghely testi fejlődésének terveivel foglalkozik. Felkeresi és elébe áll: „Eddig sohasem beszéltem veled úgy, ahogy két férfi szokott egymással, az élet fontos kérdéseiről, apám. Iskolásgyereknek tartottál engem és én sem sokkal többnek magamat. A tanulás és apró, nem komoly dolgok foglaltak el. Ez a katonaruhában töltött néhány hónap sem változtatott bennem annyit, amennyit azokban, akik már megjárták a harcteret. Te eddig munkáiddal és a családról való gondoskodással voltál elfoglalva. Most engedd meg, hogy elbeszélgessek veled. Mondavalóim vannak. Magamról és Eszterről, rólad és családunkról. Kérdezni is akarlak, apám." Áthaladt a kerten s az egresbokrok tömött sövénye mögött, a veteményes kertben megint az este sötétjébe bújt suttogás ütötte meg a fülét. Lábujjhegyre vette a lépését és hallgatózott. A megbújt kutatódás nem nagyon szép szerepét ismételtették meg vele a házkörnyék lappangó eseményei. Kerek ipolymenti szavakkal beszélt egy ismerős férfihang. — Hát egyszóval igérnyi fogod, de mostmingyárt ám, hogy többet nem ülsz fel a hajóhintába. Mertha mégis metteszed, mehhabarlak és palacsintát sütök belőled. Tetszett ez a nagy terv a rásuttogó női hang tulajdono90