Darkó István: Deszkaváros

— Hát majd még beszélünk erről. Azonnal sorakoztassa az embereket. Rakjanak helyre mindent, tíz perc alatt rend legyen itt s aztán vegyék át a rendes holmijukat Bolyóstól . . . Majd a kihallgatáson folytatjuk. Szépen levizsgázott, Takács őrmester. Megfordult és kifelé indult. Az őrmester utána lépett. — Hadnagy úr, ide hallgasson . . . Látja ezt a rongyot? A kiosztás után kis halmokba, a raktár padlójára rakták a katonák a holmijukat. Odahajolt egyik halomhoz és felkapott egy új zöldesszürke hadi zubbonyt. — Ide nézzen, hadnagy úr, ilyen rongyokat kapunk. Azért ajánlottam nekik, hogy mindjárt a legrégibb vackokba öltözzenek fel. Két ujjánál fogva egyetlen mozdulattal kétfelé repesztette a kabátot. A szövet reccsenése még inkább megnövelte a dühét. Marokba kapta a ruhadarabot és apró rongyokra tépte. — Megőrült?! — Tamás ijedten kiáltott rá. — Nem, dehogyis, de kérem, jelenteni a hadnagy úrnak, mindent látok és tudok. Az elejétől kint járok, nem lógok itthon . . . Utóbb már sehogy sem megy a dolog. Rongyokban didergünk, a gyomrunkba dürrgemüze is kevés jut . . . Egy hónapja jöttem vissza az Alpokból . . . Ott voltam . . . — Ott van a helyünk. — Voltam a hadosztállyal a franciáknál is. Uram, ott már tankok vannak. Géperejű bérkocsi, az jutott mindig az eszembe, ahogy Pesten a taxiállomáson olvastam. Géperejű bérkocsi: a tank . . . Azért mondtam úgy, hogy mi még úgyszólván az elöltöltő puskáknál tartunk. Ha már ócskaságokkal kell bajlódnunk, vegyük fel a rezes csákókat . . . Azért ajánlottam, hogy ne álljunk meg a csalántoalettnél, hanem vándoroljunk még hátrább . . . Egész testében reszketett, kinyílt szájjal állt és elfakult arcát araszra tartotta a Tamásétól. — Érti, hadnagy úr? Tamás visszaordított neki: 29