Darkó István: Deszkaváros

kaságokat. A helybeli közös gyalogezred a nagy ezredgyőzelmek évfordulóin ezekben tartotta emlékünnepélyeit. Széles fehér lakkszíjjak, színes nadrágok ég tornyos csákók kerültek elő a polcokról. Ujabb átöltözködéshez fogtak és magukra cibálták a mégrégibb ruházatot is. — Nekem dobot adjatok, meghalok egy dob után, — kiáltozta a szelíd Bolyós és elszédült a nevetéstől. Sárga köpeny és ormótlan nagy tollas csákó díszelgett már rajta. Felkaptak egy szolferinói dobot és a nyakába akasztották. Néhányan a földre hemperedtek és a szertedobált ruhadarabok között porfelhőben dobálták magukat. Takács József megint harsant: — Hapták! Nagyon tetszett ez is, hát kiáltozni kezdték: „Hapták, hapták!" — Sorakozzatok, ha mondom, — ordította Takács. — Soha se lesz már rend? — Sorba állni, eráris banda! Szigethy disznai! — Kezdődik a deffilirung. — Csak a díszlövés hiányzik. — Gondoskodhatnál róla, sztari. — Sándor bácsi majd gondoskodik róla. — Csak ne adja a finomat, kedves rokon. Maga is elvállalhatja. — Sorba állni! — rendelkezett Takács. — Húzzátok ki magatokat. • Lökdösődve álltak sorba és Takács vezénylésére csetlőbotló topogással nekiindultak a teremnek. Tóth őrmester ment elől. Nagyokat ugrott, szétvetett lábbal szökdösött, mint egy jókora zöldes béka. Utána Bolyós tapogott s annyira nevette a mulatságot, hogy eldőlt oldalt. Rossz iskolásgyerekekhez hasonlóan hátbaverdesték egymást. — Énekelni! Lackó Sándor kiugrott a sorból. — Halljátok-e? Elfelejtettétek azt, hogy: „Megállj, megállj kutya Szerbia, nem lesz tiéd soha Bosznia?" 27