Darkó István: Deszkaváros

azt mondta, hogy Gáth úr éppen jókor érkezett, viselje gondomat és a kisgyerek gondját, aki útban van. A la­kásban a bútorokat is Gáth úr javára hagyom, annak tanúbizonysága ez a levél. És most Isten vele, kedves, onnan messziről én is vigyázok magára. Ezt megfogadja, aki nem viselheti az életet: Grenda Gyuláné született Le­lenc Zsuzsanna . . . Utóirat: Szerettem volna többet is mondani az életemről, de nincs időm. Most még csak azt írom ide a legvégére, a lánykori nevem is mutatja, hogy nem volt se apám, se anyám, hát azért tudom megbecsülni magát. — Ezért vagyok én itt a lakásban, Vadász úr, —- mon­dotta Tamás. — Mindennap megkérdezem Véghelyen a rendőrséget, de eddig még nincs hír róla. Azt hiszem, hogy ha lesz, majd annak sem örülhetünk. 15. A vörösarcú tuskóember üresen nézte a papírlap sürü betűsorait. Ujjai bambán fogták a levelet, míg végül a földre ejtette. Megrázkódott, szemhéja szűk nyílásán kile­sett és rekedten harsogta: — Persze, most úgy látszik, hogy én vagyok ennek az okozója. — Olvasta, — ennyit felelt Tamás. Felugrott és védekezve kiáltozott Vadász vendéglős. —Tiltakozom ellene. Maga az oka, nem én. Ha maga nincs itt, Zsuzsi szépen visszatért volna hozzám. Ne felejt­sük el, hogy legelőször az enyém volt. — Én ezt nem mondhatom — és Tamást melegítő resz­ketés járta keresztül, — de azt igen, hogy most, amikor örökre elvesztettem, az enyém lett. A vendéglős legázoló lépést tett feléje. — Beismeri ugye, senkiházi? Deszkafalas zsivány. — Tükröt maga elé, — kiáltotta Tamás, — elég tükör ez a levél is. Ki hát a zsivány? 253

Next

/
Thumbnails
Contents