Darkó István: Deszkaváros

tovább? ... — „Nein lehet már énnékem jó ezen a földön. Azt az egyet reméltem, hogy megsegít az Isten és hozzá­juttat, hogy eltűnjön közülünk az, ami ellene van a szívem szerencséjének ..." — Tud ez a szobalányból lett Grendá­né nacsosasszony szépen írni, tud. Akárcsak valami igazi nyomtatott levelező. Majd most kiderül a java is, deszka­falas Gáth úr! ... — „A deszkafalat tartottam én annak, ami nem hágy egybe, hanem elkülönösít minket. Miért nem döntötte ki egyszer, éjszaka, amikor hallhatta, hogy én sem alszok, hanem csak forgolódok az egyszer meleg, máskor hideg ágyamban? ..." — Hallja Gáth úr, itten van feltéve a nagy kérdés? Mert azt hiszi, nem tudom, hogy az ajtón keresztül ott vót nála minden sötétedésben? De az nagy kerülő, kimenni az utcára, átkerülni a másik ajtóhoz, körülményes az! Teccett vóna ledönteni a palán­kot, aki kettőbe osztotta a szobájukat. No majd ezt is szó­ba hozzuk, először lássuk a folytatást . . . — Adja rögtön ide a levelet, — így mozdult Tamás. — Ennek is maga az okozója. Azért ment világgá szegény. — Várjunk a folytatására. Minden megtudódik az írás­ból ... — „Elmenek tőled, szívem szava, mégmielőtt meg­hallottad. Rámtört a bűnöm, aki elrabolta a tisztaságomat és most úgy akar tenni velem tovább is. Vadász János a becstelen neve, mert becsületes nincsen nékie, hogy tud­jad, ki tette velem az estéli szerencsétlenséget. Terólad ábrándoskodtam éppen, arról, hogy szegény férjem Gren­da Gyula is sokszor mondta a kedvességedet, még a ka­tonaságtól, szegény férjem még a hirtelen bekövetkezett halála előtt. Ezen az este a sötétben feküdtem, hallgattam ruhástól az ágyon, hogy odaát megérkeztél haza, kezet mostál, ledőltél te is a te ágyadra, olyan közel énhozzám, hogy elérhettelek volna, ha a deszkafal ott nincs közöt­tünk. így csak hallgattam az énelőttem nagyon kedves szuszogásodat, meg azt, hogy ahogy odébb dobtad maga­dat az ágyon. Nehezen szántam el magamat, de akkor ép­pen odáig voltam már, hogy átkopogtatok neked, szólíta­lak és megmondom azt, amit most ide erre a papírra le­251

Next

/
Thumbnails
Contents