Darkó István: Deszkaváros

ujabb hang, váratlan ötlet és kiszikrázott nevetés mindig a helyéhez bénította. Tovább lapult a polc mögött zsibbadtan. A kövér Tóth nem állhatta egyhelyt, kimerészkedett valamerre s Takács őrmester nyomban észre is vette. Nyakon fogta és maguk közé vonszolta. — Szervusz pusika . . . Itt van az iroda szemefénye is, fiúk! Öltöztessük be őt is. Maga se kivétel, Boly ós. Öltözni, irodisták. Gyere pusika, neked van a legszebb alakod, téged nem hagyhatunk ki! Maguk közé gördítették Tóth őrmestert és ingre vetkőztették. Riadtan pihegett és könyörögve kapdosott Takács után. —- Ne bolonduljatok meg egészen, Józsi. Ebből baj lehet, ha mondom. A legnagyobb baj! Érted?! Itt van Gáth hadnagy úr is. Ha Szigethy megtudja, végünk van. Mondom neked, Józsi.. . Van-e még egy csepp eszed? — Nincs, Tóth úr. Beöltözni, vitéz úr! Elég volt a lógásból, jössz velünk puskaport szagolni. Osztozni fogsz a közös sorsban, édes bárányom. Szívem Tóth, gyere a keblemre. Szebb leszel, mint voltál. Tolmeini puskapor helyett kedvünk szottyant egy kis königgrätzi puskaporra is. A tintaszaglászásból elég volt, pusikám édes. Most egyesülsz velünk. Testi mivoltodat, pedig nem kicsi, elnyeli a menetszázad. Nyaldosnak a habok, érzed-e? örvendezz és dalolj, gyönyörűségem! — Ne bolondozz, Józsi, — Tóth hangja belefúlt a nevetésbe és testi tekintélyével csakugyan elmerült a katonák között. Még rúgott egyet és harapott vagy kettőt, de nem győzte és eldőlt közöttük. Megcsiklandozhatták, mert vékonyan és fuldokolva kezdett nevetni. Leráncigálták róla a zubbonyt s vedlett, hosszú díszkabátot adtak rá. Óriási sárga bojtot akasztottak a nyakába, fejébe pedig benyomták a vadászok tollas csákóját. A polcok tetején mászkáló apró katona ujabb csodát fedezett fel, a régi katonai ünnepélyek ideraktározott jelmezeit, épségben megtartott fehér kabátokat, kipótolt rit26