Darkó István: Deszkaváros
Takács őrmester dühös hangja harsant. — Mondom néktek fiúk, elhihetitek . . . Egészen bátran, oneveiteresz beöltözhettek ezekbe az ócskaságokba- Nyugodtan kivonulhattok csákósan, dobosán, kifent bajusszal. A szentjánoskenyereket is odaköthetitek az oldalatokra. Osztán én majd gondoskodok elöltöltő puskákról is. Dárda se lesz rossz, dárda! Vagy kelevéz, az istállóját! Pajzs és páncéling. . . Osztán dobolhattok, énekelhettek, gebbedhettek! Odazúdította a csákókat a katonák közé. Nevetve tolongtak feléje, a polcok irányába kapkodtak és izgalmas jókedv fogta el őket. Sebesen öltözködni kezdtek. Lökdösődve dobálták le szürke rongyaikat és kopott díszű „waffenrock"-kokat kapkodtak magukra. — Csináljunk maszkabált! — kiáltozta egyikük. Valaki hisztérikusan, fuldokolva nevetett. — Farsang! Erősen szlávos kiejtéssel nevetett egy másik. — Csináljunk magunknak farsangt! Maszkafarsangt! Egymás nyakába borultak s úgy kacarásztak. A kétfejű sassal ellátott magas csákók különösen tetszettek nekik. Honvéd létükre csúfondáros jókedvvel látták egymáson a díszes fejfedőket. Hangosakat kurjantottak és mint durván játszó gyerekek, megveszekedetten tolongtak a jókedvet ontó régi holmik között, ötleteket sziporkáztak és egymásba fűzték a raktár sötét katlanába zúdított gondatlanságukat. — Csányi, te fogsz dobolászni. — Sándor bácsi vigyen elől egv szép sárga-fekete zászlót. — Vonuljunk ki az udvarra. — A legnagyobb dobot Sangulya viszi. — így mutassuk be magunkat Szigethy tatának. Gáth Tamás elkábultan csodálta őket és kitette búvóhelye mögül a lábát. Számtalanszor, aztán újból és ismét azon volt, hogy közéjük dobban és megállítja őket, de egy 25