Darkó István: Deszkaváros

ra szomjazó kenyeret tartottak a hamarmegtermett parázs fölébe. — Jó- e itt? — így kérdezte Tóbiás és egyszeribe akkora nyugalom terült el benne, amekkora az egész derűs meleg világi estében. — Szegények vagyunk, de a panaszt azoknak ajándékozzuk, akik gazdagok. A szomszéd Eperjesy, a segédtelekkönyvvezető is melléjük telepedett. — Ha szabad megkérnelek, Tóbiás bratyesz, mostan ne tarokkpartit kezdj velem, hanem egy ülőhelyet engedélyezz a tüzed mellett. — Parancsolj kérlek alázatosan, — így értette meg a tréfát Tóbiás és múltbakalandozó hanggal utánozott valaki kettejüknél nagyobbat. — Foglalj helyet kérlek duplonos átossággal, ide méltóztass szépen, ide a notabilitások számára fenntartott helyre. — Köszönettel, kedves izé, — Eperjesy is odaszegődött folytatónak, — látom, hogy minden kényelemről gondoskodni kegyeskedett, kedves alantasom. Megelégedésemet fejezem ki, sőt, ki méltóztatom fejezni. Azonban nem látom a bársonyszéket, amelybe termetemet beléhelyezhetném. Miféle mulasztás ez, kedves hogyishívják? — Tóbiás Gyula néven remegek magas színe előtt, mélcsás uram. Esedezem annak figyelembevételét, hogy ezt a nyitott tűzhelyet még kellőképpen nem méltóztattak engedélyezni és a magas szalonnasütési eljárás, nem tudom, megnyeri-e tetszését. Azért nem mertem nagyobb kényelemmel berendezkedni. Ha addig ez a csekély sámli megfelel, méltóztassék arra rázökkenni. — Sámli? No éppen csak végső szükség esetén óhajtom magamat ráhelyezni. Nem elég magas alkalmatosság, kedves, már megint elfelejtettem .. . Ugye Gyulai Tóbiás? — Nem kérem. Tóbiás Gyula. — Appersze. Cserebere, ugye Gyulai úr, hehehh?! Egyszóval a sámli. És mi történjék abban az esetben, ha nem óhajtanám igénybe venni? —• Akkor köpj magasat és ülj alacsonyat. . . Bocsánat, 233