Darkó István: Deszkaváros

selyemkendőjét, zúzott vékony vállára fekete kendőt borított és nekiindult, hogy elmegyen. Ment is azután szünet nélkül, mint akit elűztek. Mint akit várnak valahol. 11. A tűzrakás a Tóbiásék lakása előtt kezdődött. Tóbiás Gyula, az elbocsátott adótárnok, Malvinka, a felesége és négy gyermekük csak az elmúlt napokban költöztek ki a telepre. Tóbiás egész életét adószámsorok, súlyos könyvek és könnyen röpködő porfellegek között, sötét irodaszobában töltötte. Kitartóan köhécselt, de a hatalmas lelki erejű emberek biztos előrelátásával tudta, hogy a nehéz ösvény élete megérdemelt jutalma s a boldog alkony felé viszi. Falusi gyermek volt Tóbiás, apja ácsmester és apró birtokos volt az Ipoly mentén, de a föld, nem több, mint tíz hold, a nagyobbik fiúra, Tóbiás bátyjára maradt. — Téged kiiskoláztattalak és megnyitottam előtted az úri élet útját, — így magyarázta apjuk, az öreg Tóbiás Lajos, hogy ami otthon van, a kalondai házikó és a darab termő, bontatlanul maradjon a nagyobbik fiú örökségének. — Te fiam Gyula kikaptad a részedet, azáltal, hogy elvégeztettem veled a gimnáziumot. Józsi nem végzett magas oskolát, őneki hát a föld jár. Tóbiás bólintott és állást vállalt a véghelyi adóhivatalban. Eszében forgott, de nem is vetette apja ellenébe, hanem józanul hallgatott véle, hogy az a kiiskoláztatás nem állott valami igen sokból. A líceumban lakott, a konviktusban szolgadiákoskodott, néhány magafajta szegény fiúval az edényeket is mosogatta, azért kapott ellátást. Anynyit igyekezett, reszketett és koplalt, mint a többi szűknadrágos, bakkancsos falusi diák, akiket beadtak a városba, hogy szorgalmasak legyenek és úrirangra emelkedjenek. Húsvétra egyízben az otthonról kapott havonkénti egy forintot úgy meggyűjtötte, hogy hazaszóló ajándékot vehetett rajta. A kőkemény szalmazsákon éjszakánként 229