Darkó István: Deszkaváros

mellőle és útnak készülődött. Szólt hozzá s olyasfélét mondott, hogy megint visszatér az éjszaka. Azután gyakran megismételi. Az ajtót is hallotta, amikor megcsikordult a távozó után. Nyomában pedig az ordítozó, háborodottan harsogó csendet is. Meghallgatta mégegyszer a deszkafalon túli szelíd zajt, az alvó Gáth Tamás hangos lélegzését. Búcsúzkodva mosolygott át hozzá. Ahol a párnán nyugvó fejét sejtette, odahajolt és csókot lehelt a falra. Meg is cirógatta azon a helyen. Előbb a hosszú barna haját, azután a pírjátveszített arcát és végezetre a mellén összekulcsolt kezét is. Feltápászkodott és sajgó testét összezúzva vitte az asztalhoz. Kivette a fiókjából a levélpapirost, amelyet nemrégiben vásárolt Furuglyásnál. Egyszer, milyen irdatlanul régen, úgy tervezte, hogy levélben írja meg, mennyire szereti. A levelet rátette volna az ágyára és visszaszaladt volna a szobájába. Sietősen lefekszik utána, éberen várja, úgy tervezte, amíg belép a túlsó szobába a címzett. Teszen és veszen, megvacsorázik és lefekszik, hogy gyertya mellett sokáig olvasson, ahogyan szokott. Az ágyán meglátta volna a levelet. Felbontja, elolvassa, mosolyog és szól halkan. Koppant az ujjával a falon, mindössze akkora gyönyörű jelet, mint a gyerekeknek a karácsonyi angyal. Ő pedig dideregve visszakoppant. Szólítja, felel neki, kérdezi, mond és sóhajt hozzá. így társalognak, míg egyszerre csak látják, hogy a deszkafal eltűnt közülük s a két ágy egymás mellett áll. ők meg karjukkal elérik és meglelik egymást. Hanggal zokogott és könnyel jajdult ki belőle a másképpen. Botló nagy betűkkel írt a levélre. Búcsúzva szorította az arcához, azután nyílást keresett az ágy fölött és áteresztette rajta a levelet. Azt is hallotta, hogy egyszem könnye lehullott a padlóra és ott koppanva szakadt széjjel. Ennél nem kisebb zaját hallotta hát annak, ahogyan a levél átesett a másik szobába és ráhullott az alvó mellére. Egész testét beölelte a fájdalom, miként a pólya a csecsemőt. A tükör elé állott. Megigazgatta összegyötört 228