Darkó István: Deszkaváros

(le megint visszakerülsz hozzám. Ha avval a züllött Gáthtal akarsz kezdeni, így rúglak agyon. Vedd tudomásul, Zsuzsika. Akkor majd te is mégy Grenda után. Nekirúgott a deszkafalnak és hegyetjáró sárga bakkancsával belevágott. Megismételte néhányszor, megrugdalta és végezetre egyhelyt be is szakította a reccsenve ellenkező deszkát. — így, — fújt és elégedett dühhel dült az ágyra. — Ez a te Gáthodnak. Ismerem a jópipát. Nem menekszik meg tőlem az sem. Csókolj vissza, Zsuzsika. Megérkezett hát a büntetése. Valaha oktalan volt, ráhallgatott a Vadász vendéglős hízelkedésére s amikor viszszafordult volna, már elfogyott hozzá az ereje. Elmeredten, mozdulatlanságba zuhanva tűrte most is, hogy ítélete beteljesedjék. A megváltástól karnyújtásnyira, halk szólításnyira, ujjkoppantásnyira álmodta magát alig anynyival előbb, amennyi idő alatt behozza az orgona lehelletét a szobába a suhanó esti szellő. Magától omlik le a deszkafal, így vágyta oktalanul és egy szoba lesz a kettőből. Messzi távolba küldözte ilyenképpen a tekintetét, ahol egymásbaolvadt két arc, a Grendáé és a Gáth Tamásé mosolygott rá jóságosan és szeretettel. Ezt az arcot közelre kívánta magához, cirógató ujjai ügyébe, amiképpen az egyetlen akadályt, a deszkafalat is megsimogatta igen sokszor. Hanem vörösen fujtató, vérözönbe áztatott csúfságos arc váltotta fel fájdalmas közelségre a távolba halványodott kettős szép orca sugárzását. Az elválasztó palánkot megrugdosta a bakkancsos láb, amely végezetül ernyedten kopogtatta a deszkafalat. Erősen és lebonthatatlanul állott az. Örökre elválasztotta a megalázott Zuzkától az ijedten hallgató Tamást, aki mindent hallott és hideg testtel feküdt a szégyenletes jeleket küldöző deszkafal mellett. özvegy Grendáné, valahavolt s most visszatért esztelen kis szolgálónevén Zuzka, elváltott, sajgó testtel fe-' küdt az ágyon. Hallotta, vagy inkább nem, amikor ítéletének végrehajtója, Vadász vendéglős felszedte magát *14 227