Darkó István: Deszkaváros

ja a torka forróságába, csak ilyen szépen el tudja mondani! — Teremtő Atyám — és letérdelt az ágy mellé, — még most az egyszer légy velem. Sziklát görgető, tengert mozgató a Te hatalmad. Kisujjad legyintése elegendő ahhoz, hogy ez a deszkafal leomoljon és Lelenc Zuzka átsétálhasson a másik szobába, ahol a boldog élet várakozik rá. Egyetlen tekinteted, szelíd intésed megteremtheti, hogy ott az az ember meghallgasson engem. Hajának ügyes koszorúját megigazította. Kendőjét reszkető kézzel szépen elrendezgette. Imakönyvét elővette, belecsókolta a tekintetét és alázatosan várt. A zúgó földi mindenségben és sóhajtozó testében az élet rezdüléseit leste. A deszkafalon túli szobában megcsikordult az ajtó 9 ettől hangos dobogásokat küldött a szíve fel egészen a torkába. Ügy ünnepre készülten, súgó szoknyában és lakkos topánban végigdült az ágyon, az elválasztó deszkához állított özvegyi nyoszolyán. Balkezét a szaladozó harangnyelven szóló melléhez szorította, a jobbal megsimogatta a gyalult deszkát s a rászegezett mintás konyhapapírt. A fülét is rátapasztotta a falra és visszafogott lélegzéssel hallgatta a szomszéd szobában lépkedő férfi motozását. Edényt csörrentett és gyufát sercentett. Bizonyosan teát főz magának, fáradtan érkezett haza az útról. Vizet csobbantott és tálat zörrentett. Most kezet mos és aztán végighevert teste alatt csikordult és a deszkafalhoz koppanva ért az ágya. Itt fekszik hát ismét arasznyira tőle. Most nem bocsátja el az alkalmat. Szavával nyúl feléje, átküldi hozzá suttogva valló beszédét és érette sóvárgásával ledönti az elválasztó szobabeli palánkot. Nyílt éppen a szája és megszólító hangját már ki is indította rajta: — Gáth úr. 15. Darkó : Deszkaváros. 225