Darkó István: Deszkaváros

le is tépte néha, amikor nagyon akart kedveskedni és gyengéden dobálta a Zuzka arcába. A szomszéd ültette el a bokrokat, a csendes, szomorú tekintetű Gáth úr, akinek az alvó lélegzését sokszor hallgatta már Grendáné a deszkafalon átal. Egyszer új rendet teremtett a szobájában. Dobogó szívvel akkor állította úgy az ágyát, hogy csak a deszkafal lett vékony elválasztója a túlsó oldalon alvó fiatalembertől. Felriadt éjjel, tágranyilt szemmel ült fel az ágyban és először a férje gyöngyöző nyakát, jóságosan vöröslő arcát, ijedt kerek nézését látta. Lassan távolodott ez a látvány s mire a szoba túlsó sarkába ért, már át is változott a Gáth Tamás fehér képévé. Zuzka így bizonyságot szerzett arról, hogy szegény Grenda nagyon kedvelte Gáth urat. Sokat emlegette régen is, utolsó percében is hozzá szólott, de igazi bizonyságot csak ezekben a hirtelenvaló megjelenéseiben mondott. Ilyenkor Zuzka a hangját is hallotta: — Gáth hadnagy úr nem nézi le a magunkfajta embert. Erről már régen meg vagyok győződve. Csak neki higyjél, rajtam kivül. Most én már nem vagyok veled. Neki ezentúl is hihetsz. Zuzka ilyenkor rátapasztotta a fülét a deszkafalra, ujjai hegyét simogatóan húzta végig rajta, a túlsó ágy roppanását, a párna zizzenését, vagy az alvó férfi mély lélegzését hallgatta. így ült sokáig, gondolatait ölelgette és szelíd várakozásban készítette magát arra a napra, amikor ezt a deszkafalat elhúzza közülök a bizonyosan közelgő teljesedés. Sokáig már nem várat magára ez a nap. Behúnyta a szemét és mosolyogva ejtette magát vissza az ágyra. Megint rátekintett a Grenda arca és ismét hallotta a szavát is: — Tudom, hogy igy nem maradhatsz, Zuzka. Fiatal vagy, nem kívánok tőled örökös özvegységet. Hallgasd meg jól, amit most szólok: Egyedül Gáth úr az, akiért nem haragszom majd rád. Másra gondolni se merj. Őt megszerezheted magadnak, azt nem bánom, de még inkább biztatlak is rá. Csak azt szeretném, ha feleségül venne és 222