Darkó István: Deszkaváros

Grenda viharos csókot nyomott a kislány csattanó orcájára. Tóth őrmester is itt van s ez a gyönyörűséges embercsepp az ő kislánya. Szalad hozzá, de ebben a nyomban, még ebédelés előtt és megmondja neki, hogy megint együvé kerültek. Itt vannak ismét egy sorsban, közös fedél alatt, barakklakásban és mégis jobban, mint az ezredirodában. Szerette tulajdonképpen a fujtató Tóthot. Az is meg tudott néha ijedni Szigethytől s olyankor úgy botladozott a nyelve, mintha beivott volna. Most itt van Tóth az öt lányával valamelyik deszkaépületben, talán ennivalója és nyugdija sincsen. Szalad hozzá és segit rajta. Kövér, mosolygós érzések nőttek Grendában, megcsókolta a kislány másik orcáját is, letette a földre és lépett, hogy megtudósitja Tóth őrmestert: — Ütban van az én gyermekem is. Ha lány lesz, olyannak szeretném, mint a magáé, Tóth úr. Meg is mondom Zuzkának, hogy jó erősen nézze meg. Jobban odanézett a kislányra és rápillantott a pólyás játékbabájára is. Lebomlott az ócska bugyor Lajos csecsemőről s a gondos anyácska, Tóth Mariska kövér ujjaival féltve csomagolta vissza. A levegő még hideg, orrán át is beszedi az újszülött, a jó szülő gondoskodása határtalan. Hirtelen két térde közé fogta a pólyást és szabaddá vált kezével ügyesebben húzta össze rajta a sárga rongyot. Fekete fadarab és rozsdás bádogboritás ötlött Grenda szemébe. — Milyen babád van? Elöntötte a jóság s már éppen mondani akarta: — Semmi no, látom, hogy fadarabbal játszodol. Majd veszek én neked szép babát, porcellánból valót, hajasat. A kislány lángbaborúit szégyennel cibálta a fababa rongyait. Idegen szem látta meg a fogyatékos szépséget, a darab fával jelképezett gyönyörű vágyat, a valóságban nem nagyon tündöklő Lajos fiúbabát. — Jó légy, — igy dadogta a megszégyenült, szép anyai igyekezet. — Hideg van idekint . . . Megfázol . . . Nincs pénz orvosra. . . . 205