Darkó István: Deszkaváros

dogulhatunk." Leiküknek irányított, érzelmükhöz szóló beszédbe akart fogni. Ebben a nyomban érezte, hogy jóságosan kell velük bánnia, gondoskodó vezetőjüknek kell elismertetnie magát, nagyon nehéz feladatot kell megoldania a kérges nézésű emberekkel szemben. Hozzá is kezdett: „A közelgő veszedelemben hamarosan szükségünk lehet egymásra", kinyitotta a száját, ám a sorsdöntő pillanatban Furuglyás hangtalanul végignyúlt és arccal befeküdt a sárba. Hozzászaladtak. A hadnagy megdöbbenve hajolt föléje, Féloldalra fordította és sárral mázolt vonásait kutatta. — Semmi, — mondta egy szakállas katona szakértelemmel. — Meg kell itatnyi őtet és helyrejön. Csak a káposzta okozott neki bánatot. — Mi ez? — Kiabált a hadnagy. — Mi baja van Furugly ásnak? A katonák nyugodtan álltak a sorban s a szakállas is nyugalommal magyarázta. — Bevisszük az árnyékba, így ni. Ott az esővizes hordó, az is jó lesz . . . így la . . . Semmi, hadnagy úr. Kap egy adag finom hideg vizecskét és magához gyön .. . Elég genge legényke. Egy órája sincs, hogy itt állunk a napon, egy pacányit megsütötte a hátát és hát már felforog, mint a potkány . . . Pedig miféle nap ez, miféle nap süthet májusban?! Nekem, hogy példának vegyem, olyan jól esik, hogy elállnék itt akár holnapig is. — Ezt a napos se bírja? — Kérdezte a hadnagy. — Meg a káposztát se, hadnagy úr. A katonák beálltak az eresz alá. A hadnagy közéjük lépett és a tiszta kék égen ragyogó napot nézte. — A táplálkozás a napnál is gyengébb, — mondta még a szakállas. — Most már bálba is mehetsz, olyan toalettod van, Furuglyás szívem, — az őrmester engedékenyen emelte talpra Furuglyást, aki a vizeshordóhoz gyalogolt és mosogatni kezdte magát. A lábszárvédője végig lecsavarodott. Ma*2 19