Darkó István: Deszkaváros

Csodálkozva mordult s a rongyos katonák egyenetlen sora előtt fel s alá kezdett járni. Kinyújtotta a nyakát, hátratette a kezét, a száját gúnyosan lebiggyesztette. Sebesen járt, majd hirtelen hátrafordult, megtorpant és meglátta, hogy az egyik fiatal katona nevet rajta. Nagy sor kitüntetés koccant az őrmester mellén, amikor odasétált a katonához és vérfagyasztó nyugalommal kérdezte: — Mit röhögsz, Furuglyás? — Semmit, — felelte a katona mosolyogva. Az őrmester a gyerek álla alá bökött a mutatóujjával. — Ne is nevess, nagyon szépen kérlek. Hirtelen megragadta a katona mellén a zubbonyt, kirántotta a sorból, ráordított a többiekre. — Vigyázz! Megint járni kezdett az összerándult sor előtt. Csendesen lépegetett, belenézegetett a katonák arcába, a hadnagy felé pillantgatott. Egykedvűen ismételte: — Horda. Csorda. Megfordult és a kiállított legényhez lépett. Két ujjával finnyáskodóan fogta meg sorban a zubbonya és nadrágja kiszakadt részeit. Megpróbálgatta az összefércelt lyukakat, alájuk dugta az ujját és felbökte az otromba foltokat, amelyek papírhoz hasonlító könnyedséggel sorban felszakadtak. Kaparászó ujjával megmutogatta az otromba pecséteket, gyertyacsöppeket és zsírtalan ételfoltokat a csalánból szőtt, csíkos mintájú, szomorú katonaruhán. Végül legúggolt és a katonák nevetése közben fejcsóválva csodálkozott a Furuglyás csavaros lábszárvédőjén. Kibontott szélű, rossz kapcadarabot csavart a lábára ez a Furuglyás. A szerpentínrongy széle rojtosan kanyarodott lefelé a legény vékony lábszárán. A lefelé haladó ruhadarab széle ki is csúszott előírt rendjéből s ilyképpen ócska zászlóvá vedlett, amelyet a vigyázatlan Furuglyás, az utolsó korosztálybeli riadt, szőke katona már meg is fürösztött a korai tavasz sarában. Féllábán most is a sárban lógott a lábszárvédője. Az 14