Darkó István: Deszkaváros

bam csupa seb. Fei azokon a baromi sziklás oldalakon, annyi rengeteget törősködni, mit meg nem tesz az ember azért a kis falásért. . . Tetszik érteni, batyuzni kell, különben becsukhatjuk ezt a kis gödröt. Bejön a vendég, hatból rántottát, hozzá friss sajtot, szerdahelyi öblögetőt. Ha ki nem tudod szolgálni, ráteheted az ajtódra a vaskeresztet, de kivülről és a pántosat. Tamás fülében üresen kongtak a kövér ember szavai. Apjától az utcára futott. Vészesen zsongott és hullámosan kavargott benne, miután darabokra hullott előbb és összetört részekkel koccant egymásba egy égboltozatot betöltő, nagy faragott kőből készült kérdőjel. Mit tegyen? Mire mozduljon, miképp védjen és óvjon? Elszaladt kutató futásába a Vaaga-utcába. Bekopogtatott Bokor nénihez, Bokor Jónásnéhoz, Bokor Jóni járásbirósági irodavezető eziistszivü, fehérhajú, pirosarcu özvegyéhez. Pedig odamenet már visszatért az eszébe vashegyi látogatásának képe és tompa zenéjü hangja. Badinyi Klári itt lakott Bokor néninél, de megbetegedett és már nem találja itt a legsürgetőbb kivánság sem. Nincs, nincs, mondta ijedten Bokor néni is. Leültette a hadnagyot az alacsony lábu, faragott garnitúrába. Elvitték Klárikát haza és fájdalom, már nem is hozzák vissza. Négy évig lakott itt, a szomszédos szobácskában. A hegedűje és néhány könyve még itt várakozik, hogy elszállítsák. Kétszer irt is azóta, levelet küldött, hogy junius elején, az érettségi alatt még itt lesz egy hétig s egy levelezőlapot, amelyen csak üdvözlet volt. Szép arcocskája volt, gyönyörű diószeme, csak a fejében több az ész, amennyi egy szép lánynak szükséges. Ki tudja, mi lesz belőle? Megtalálja-e, aki nékivaló, vagy azt rendeli majd a sors néki, aki nem ért szive zengéséhez? Lobogó láng volt, édes melegitő lény, kivánni lehet neki, hogy jó sorsa legyen. Mért keresi a hadnagy ur? Lám ni hiszen a kis Gáth Tamás, ugye? Mi volna a közölnivaló, amit megmondhat neki a Bokor néni jólelke, amikor majd azt a hetet a jövő hónapban itt tölti a matúra miatt Klárika? 118