Darkó István: Deszkaváros

tizennyolcéves vagy, mint én. Hallhattad már olyanképpen, hogy ez az életben elválaszthatna minket egymástól. Figyelmeztetlek, hogy ez a leghízottabb ostobaság. A külsőségek után Ítélkező vének találták ki. Ha a háború, ahogy hírlik, rövidesen véget ér, nekem még majd tanulnom kell és diplomát kell szereznem. Építészmérnök leszek. Tudhatod, mert apám is az és a többiek is, akik egyenes ágon, nyílegyenesen megelőztek minket, apámat és engem, a családunkban. Mindezekért, fogadd meg, hogy megvársz engem. Senkivel ki nem kezdel, ilyesmi meg sem fordul a fejedben és ha valaki egyforma korunkat, vagy a várakozás unalmas voltát hánytorgatná előtted, azt a legerélyesebben visszautasítod. Elnyelte a görögpótló terem felé elsötétedő folyosó Klári sportkabátban ringó karcsú alakját. A szép beszéd helyett Tamás akkora terjedelmes és szépséges szótlansággal állt és nézett utána, amekkorával a bimbós fa bámul a lombjaiból felreppent madárka után. Ilyenképpen meg is nevezte magában az egyhelyt maradását, amelyet később is felváltva nevezgetett bambaságnak és a bimbós fa csodálkozásának. Aztán a villámkiképzésben Gáth Tamás honvédönkéntes hat kilót veszitett testi súlyából. Egy koratavaszi estén, amikor már a harctérremenésről beszélgettek a kaszárnyában, a forró ózon elsőnek érkező hirnökpárái remegtek a hegyvidéken. Megrázta a vágyakozás, hogy búcsúszót váltson Badinyi Klárival. A líceumban megtudta, hogy Klári beteg volt és hosszú heteket töltött távol. Vasárnapra tehát szabadságot kért Gáth önkéntes és az apró hegyivasuton elutazott Vashegyre. „Fehér holló"-nak hívták a vendégfogadót, ahol a hajnali utazás után megmosakodott. Megkereste Kláriék házát. Badinyi . . . Klári . . . Badinyi. . .. Klári, ütemesen ismétlődött benne ez a név. Száradó szájjal forgatta a hegyilankán emelkedő vashegyi főtéren is és mindig beljebb ásta magába ezt a nevet. Később sokára ezután ugy fordult, hogy sziklakövet gördített feléje. A mélybe rejtette, eltakargatta és kőemléket 114