Darkó István: Deszkaváros

seit. Azt édes mozdulattal levette és a tenyerén nyújtotta át Tamásnak. — Már hallottam. Jeles érett vagy, Salamon, — ezt mondta nevetve és megszorította Tamás kezét. Egyszer régen, a háború kitörése előtt azt felelte Tamás egy történelemórán, hogy az első Anjou-király Magyarhonban Anjou Salamon volt. Azóta viselte ezt a királyi keresztnevet. Reszketni kezdett a kiállott izgalomtól és megragadta a Klári feléje nyújtott kezét. — Most megadod a csókot, Klári. Azt ígérted. A lány gyönyörű fogaival ránevetett. — Persze, itt, ahol mindenki látja. — Hát máshol? — Majd meglátjuk. Elhallgattak, mert Márer robogott ki a teremből. Kitüntetései csörögtek a mellén és ugy ordított, mint az őrmester a kaszárnyaudvaron. — Átcsúsztam, Klárika. Hason másztam át, de már a túlsó árokban vagyok . . . Nem is olyan fafejüek ezek a tanárok. Megbocsátottam nekik. Feleletre nem számított és tovább robogott. Hegyes hegymászóbotjával szinte kidöfte a folyosó kőkockáit. Pár ugrás után meglassudott és hosszura húzott lépésekkel fordult be a folyosó homájába. Egészben véve ugy viselkedett, mint aki örvend és felvillanyozva tapsol néhányat, de aztán ez az egész, a maturai gyors siker és a tanárok meghódolása mégsem fontos előtte. Sok fontosabb dolog van számára a világon. —- Mit szólsz Márerhez? — Kérdezte Tamás Kláritól, aki a csonkakaru fiu után nézett. — Mit szólsz hozzá? Milyen nagy fiu lett egyszerre! — Félkeze van szegénynek. — Neked persze tetszik. Nagy dolog, mondhatom! . . . Velem talán nem történhetik ilyesmi? Akár nagyobb, komolyabb baj is? .. . Egy ilyen sebesülés, mint az övé, éppenhogy szerencse. Érted? Megtanul balogosan dolgozni, 112