Szenes Piroska: Csillag a homlokán

hónap óta volt csak nagylány, és a változás nagyon megviselte. De nagyon büszke volt, és azóta már egyáltalában nem lehetett vele bírni. — No jó! — szólt az anyja bosszúsan. — Mondd meg az ispán úrnak, hogy már nagylány vagy. Ha elvisz, nekem mindegy. Amit keresel, az úgyis a tied, amit találni fogsz, az is. — Kata, megyek aratásba! — kiáltott Marka büszkén. — Gyere te is! Kata az udvaron mosott, hasán a ruha egészen átvizesedett. Bosszús volt, mert a gyerek folyton a dézsák közt botladozott. Anyja nem volt odahaza. — Hogy mehetnék? — kérdezte Kata. — Te kivel mégy? — Pólával. — Póla engem úgysem vinne — szólt Kata lemondóan. — Á — szólt Mara könnyedén —, ki kérdezi őt? Nem kell nekünk éppen vele menni. Az igazság az volt, hogy Póla őt sem akarta, jobb szeretett egyedül lenni. Marka azért is hívta annyira Katát, hogy legyen Póla ellen valakije. — Nem tudom, hogy mamicska enged-e — szólt töprengve Kata. — Ne hagyd őt békén addig, míg el nem enged. Most van időd őt nyúzni. — Jó! — szólt Kata hirtelen megkeményedett szívvel. — Azt már mondta, hogy jövőre elenged szolgálatba, engedjen most el aratásba. Ahogy hazajött az anyja, rákezdte szelíden. — Mamicskám, annyi aratólányt keresnek, engedjen el engem aratásba. — Már megint bolondulsz, kedvesem? — kérdezte az anyja. — Hová gondolsz, tizenhárom évvel aratásba menni? — Mamicska, tudja, hogy erős vagyok. Én erős vagyok, ha kicsi vagyok is — buzgott Kata. — Hiszen maga tudja, mamicskám! — Én csak azt tudom, hogy Marka bolondít el mindig téged, te meg hagyod magad, mint egy pojáca. — Nem, mamicska — szólt Kata sírva —, én úgy szeretnék 7 97