Szenes Piroska: Csillag a homlokán

A szomszédban Marka rettenetesen unatkozott. Mindenkivel összeveszett már a majorban, semmi sem volt már jó neki. Ha Kata szomorú volt, ő szerencsétlen. Kata anyja nem akarta látni, hát nem járt be. De amint mégis kitavaszodott, s kint találkoztak egyre többször, azt mondta Katának: Én mégis a te kamarátkád vagyok, és te sem lehetsz jóban mással, mint velem, mert senki sem tud annyit az egész majorban és a faluban sem, mint mi. Póla már ősszel visszament a városba. Az anyák még nehezteltek egymásra gyerekeik miatt, de ők már régen összebújtak kint valahol, hogy beszélhessenek az elmúlt nyárról. — Én már nem akarok sokáig otthon maradni — szólt Marka eltökélten. — Hová akarsz menni? — suttogta Kata. — Bemegyek szolgálni a városba, és akkor azt teszek, amit akarok. — De nem engednek ám elmenni, és akkor a csendőrök visszahoznak. — Az már régen volt, hogy csendőrök hozták vissza az embert. És én már úgyis tizennégy éves leszek nyáron, akkor már el szabad menni nekem, ha anyám nem is engedi. — Ki mondta? — kérdezte Kata. — Valaki. Már nem tudom ki, de valaki mondta. — Én még csak tizenhárom leszek a nyáron — mondta szomorúan Kata. — Az nem baj — vigasztalta Marka. — Akkor is megkéred anyádat, hogy eresszen el. A város nincs messzi, nem mint Pest, és ha nem enged, akkor megszökünk. Kata nem felelt semmit. Tudta, hogy ezt nem lehet, és nem is fogja soha megtenni. De mégis jó volt rágondolni, hogy lehetne ilyesmit csinálni. Sok érdekeset talált ki, amin nevetni kellett, jókedve kezdett visszatérni. — Mit gondolsz? — kérdezte egyszer. — Az összes urak meztelenül járnak odahaza? — Hát persze! — szólt Marka. — Ezt te igazán nem tudtad? — Az elég csúnya — gondolkodott el. — Nekik nem 95