Szenes Piroska: Csillag a homlokán

gyellte magát, hogy milyen hazudós. De csak magának hazudott, és ez még nem volt nagy vétek. Legtöbbször azon gondolkodott, hogy mi lett volna, ha anyja elengedi Pestre. Nagyon szépek jutottak eszébe a palotáról, a szép szobákról, rengeteg tükörrel, amelyekben mindben láthatta volna magát úgy, hogy előttük táncol. Ha az égre nézett, mindig énekek jutottak az eszébe, és tánc. Addig volt jó, amíg hideg nem lett. Akkor beszorult a szobába, a nedves bűzbe, segített anyjának, és sohasem volt egyedül. Morcos lett és hirtelen haragú, amilyen ezelőtt nem volt. Anyja azt mondta, hogy a kastélyban romlott el, és vén boszorkánynak szidta. Ha Gyurko mérges volt, ő is boszorkányt kiáltott. Már csak Zuzikával lehetett jóban lenni, csak az szerette őt. Ha Kata ölébe vette, és dalolt neki szép hosszú, szomorú nótákat, a kicsi csak nézett a szájára, aztán a szemébe, és átölelte édesen a nyakát. Ilyenkor Kata a mellére szorította a kislányt, és ez olyan jó volt, hogy majdnem sírt. Zuzinkára nagyon vigyázott, mindig fürösztötte, mosdatta, anyja néha már rákiáltott, hogy még meghűti a gyereket a sok hideg vízzel. Iskoláról szó sem volt, a jutalomkönyv a ládában hevert. Kata kedvetlen volt mindenre, az iskolára is. Már nagyon nagy lánynak érezte magát az iskolához, anyjának meg jólesett, hogy otthon van. Markával egész télen nem barátkozott, csak Imrussal beszélt, ha találkoztak. Egyikük sem említette, hogy Imrus nem akart ránézni, mikor a kastélyban volt. Minek említették volna? Olyan volt úgyis, mintha álom lett volna, egyiknek boldog, másiknak keserű. Imrus eljött hozzájuk vasárnap délután, és akkor hármasban beszélgettek a mamkával. Kata nagyon öregnek érezte magát. Az egész tél olyan nyúlós, saras, ragadós volt, hogy még a kemény hideg vagy hó- és jégjáték sem elevenítette fel az embert. Januárban már meleg volt, ki lehetett állni az ajtó elé, február végén újra hideg lett. Az ember még ezzel is bosszankodott. 94