Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Kata a nyitott ajtón át mindent meghallott, és elszörnyedve érezte, hogy valami nagyon rosszat mondanak róla. Űgyis el volt keseredve, most olyat tett, amit máskor nem mert volna. Kiszaladt az udvarra, és sírva kiáltotta: — Hazudsz, hazudsz, Póla ... Te mindig olyan rossz vagy! Mindig bántsz engem, pedig én igazán nem tettem semmi rosszat! — Nézzétek, nézzétek! — kiáltott Póla, és mindenki Katára nézett. — Nézzétek a taknyos orrút, hogy ki meri nyitni egyszerre a száját! Vénember kellene már neked, te pelenkalógató? Az udvar népe, mintha hájjal kenegették volna őket, úgy nevetett. — Hazudsz, hazudsz. .. Mindig hazudsz! —- kiáltozta Kata. A könnyek belefolytak a szájába. Akkor ért az anyja haza. Mikor meghallotta a kislány hangját a csődület közepén, mérgesen lökött mindenkit félre. — Az anyátok istenit, mi bajotok a gyerekemmel? — Szép gyereke van, mondhatom! — kiáltotta Póla, ěs csúnyán nevetett. — Tizenkét éves, és már vénember kellene neki! — Ó, te szégyentelen pofa! Te mersz még ilyet beszélni az én gyerekemre? Az én ártatlan kislányomra mersz te ilyet mondani? ... Hiszen te csecsszopó korodban sem voltál olyan ártatlan, mint ez! Ha még egy szót szólsz, boszorkány ... — kiáltott izgalomtól remegve, mert Póla még a szeme közé mert nevetni gúnyosan. — Ha még egy hangot szólsz, leforrázlak! Berohant a konyhába, felkapta a tűzhelyről a lúgos fazekat. Olyan vadnak látszott, hogy mindenki jónak tartotta iszkolni előle. De aztán, mikor visszajött, lezuhant a padkára, és maga is sírni kezdett. A gyerekek megrémültek, ott álltak előtte, és nagy, riadt szemekkel bámultak rá. Kata még úgyis zokogott, újra rákezdett hangosan. — Te — kiáltott fel az anyja —, ha még egy pisszenést hallok tőled, vagy meglátom, hogy azokkal a komisz lányok92